Rekordkésés: gúnyt űz az utasokból a CFR

Egyre kriminálisabb esetek történnek a Román Vasútnál. A CFR szerelvényei mind lassabban járnak, a vállalat felelősei egyre impertinensebbek, az utasok pedig még kártérítést sem kapnak. Legfeljebb betegségeket.

Fogalma sincs a nagyváradi állomásfőnöknek arról, mi a helyzet azzal az állítólagos vizsgálattal, amely a vasútnál indult annak nyomán, hogy rekordkéséssel, 9 órával a hivatalos érkezési idő után futott be az amúgy is sokszor késő Konstanca–Nagyvárad járat Váradra. Sőt, nem is érdekli, és nem is járt utána.
A román vasút, azaz a CFR amúgy is hírhedt arról is, hogy a vonatok sokszor késnek, ám a jelen ügy negatív rekordnak számít az utasokkal való packázásaik történetében is. És a vasutasok szerint Európában is egyedülálló a késés mértéke.
 
Kit érdekel?
 
A múlt héten 9 órás késéssel érkezett meg a bihari megyeszékhelyre a Konstanca–Nagyvárad járat, s volt, aki kórházba került a vonatról. A példátlan mérvű késés azt jelenti, hogy a szerelvény a hivatalosan kiszabott (és eleve elképesztő) 16 óra alatt sem tudta megtenni a 874 kilométeres távot, hanem több mint 24 órát jött idáig! Az utasokkal tehát a bolondját járatta a CFR, rabolta az idejüket is, és kvázi meg is kínozta őket. Egy 37 éves nagyváradi magyar férfi például vesekrízissel kórházba került, amikor végül hazavergődtek, 14 éves fia pedig fülgyulladást kapott, és napokig kezelésre szorult. Mindezek nyomán az apa bejelentéssel élt, a vasút pedig állítólag belső vizsgálatot indított.
Két munkanap elteltével arról érdeklődtünk telefonon Cristina Derban nagyváradi állomásfőnöknél, hogy áll a vizsgálat. Válasza meggyőző volt: „Milyen vizsgálat? Én nem tudok semmilyen vizsgálatról. Miféle ügy? Ja, az? Arról sem tudok. Azt sem tudom, ki vizsgálódik, s hol. Lehet, hogy a bukaresti központ, vagy a kolozsvári regionális igazgatóság, vagy akárki. Engem nem tájékoztattak, én meg nem kérdeztem rá.” Derban ekkor még azt hitte, hogy az egyik panaszos féllel van dolga, így azt is megtudhattuk, hogy bánna azokkal, akiket egyszer (vagy többször) már megalázott a vasút, és jogorvoslatot kérnek. Az állomásfőnök ugyanis így folytatta, gúnyosan nevetve, majd egyre dühösebben: „Különben is ne ide telefonálgasson. Én nem tudok semmit. Nem vagyok illetékes. Érdeklődjenek ott, ahol a panaszukat megtették”. Mikor aztán kiderült, hogy a média érdeklődik nála, Cristina Derban némileg hangnemet váltott, s tudatta: szerinte az lehet az oka a hatalmas késéseknek, hogy egyes szakaszokon felújítások zajlanak. Elnézést azonban nem kért az utasoktól, s azt sem tagadta, hogy természetesnek veszi, ha késnek a vonatok. „Az ilyesmi megesik. Gyakori dolog. Igen, ugyanez a vonat is késett azóta is” – mondta.
És valóban késett is. A Konstanca–Nagyvárad például pár nappal a rekordkésése után ismét több mint 100 perccel később ért Váradra. Ekkor például ízelítőt kaphatott az utasok és hozzátartozóik helyzetéből egy vasutas is. Az egyik váradi jegykezelőnő ugyanis a fiát várta haza a tengerről, s amikor az anya is hosszú várakozásra kényszerült, maga is kifakadt: „tűrhetetlen, hogy az utasok, akik jegyet váltanak, órákig kénytelenek rostokolni a fülkékben”. Szerinte a késések oka az is, hogy leépítések vannak a vasútnál – bár az nem világos, miért járnának ettől lassabban a vonatok.
Nem foglalkozik érdemben a vonatok gyakori késéseivel a szaktárca sem. Radu Berceanu szállításügyi miniszter is reagált ugyanis a fenti esetre, de lényegében csak annyit, hogy a késések a vonal-karbantartási munkálatok miatt vannak, a rendszer hibáiért pedig az előző miniszterek a felelősek. Sőt, szerinte adóztatni kellene, erre is az a megoldás. Ugyanis hozzátette: „Miért késett? Mert nincs pénz. Ezért kellenek még nagyobb adók, ezt nem értik meg az emberek”.
Pénzt azonban azok sem látnak, akikkel a bolondját járatja a CFR és a kormány. Kártérítéseket nem szoktak ugyanis fizetni a vasútnál. A mostani esettel kapcsolatban is ez a helyzet. Gabriel Ţăranu, a CFR konstancai személyszállítási vezetője elismerte, hogy kaptak panaszokat és kértérítési igényléseket az utasoktól, de mint mondja, a vasút senkinek nem fizetett semmit…
Címkék: , , , ,