2011.09.11 11:53; Frissítve: 2011.09.11 11:53


Rekordidőt „vágtak” a VB–n

Vágás motoros fűrésszel egy korábbi, székelyhídi versenyen Vágás motoros fűrésszel egy korábbi, székelyhídi versenyen
írta Rencz Csaba - A három székelyhídi versenyzőt soraiban tudó romániai sportfavágó válogatott 22 ország között a 15. helyezést szerezte meg az elmúlt hét végén a hollandiai VB–n.

A hollandiai Roermondban rendezett sportfavágó világbajnokságon a romániai válogatott nem a korábban hírül adott 14., hanem a 15. helyet szerezte meg, mivel a hivatalosan kiadott sorrend szerint a holland válogatott 3 tizedmásodperccel (!) jobb teljesítményt nyújtott, tudtuk meg Nagy Botondtól, aki nem csak versenyzője, de edzője is a válogatottnak. A romániai csapat tavaly a 17. helyen végzett, ami azt jelenti, hogy nem jutott be a selejtezőt követő 16-os döntőbe. Idén ez már sikerült, túljutva az olaszokon. A döntőben, ahol egyenes kieséses rendeszerben versenyeznek, a tavalyi első – idén végül ezüstéremig jutott – új-zélandiakat kapták ellenfélül. Nagy Botond szerint ez egyrészt balszerencse volt, hiszen kevés esélyük volt a továbbjutásra, másrészt szerencse, mivel ez a párosítás olyan teljesítményre „spanolta” őket, amilyet addig sosem értek el.

Négy próba

A verseny során a négytagú csapat egyikje motoros fűrésszel vágott (ez esetünkben Costel Pleş, Hunyad), a következő fejszével vízszintes vágást végzett (Nicolea Nyenciu, Arad), a következő keresztvágó fűrésszel „dolgozott” (Dan Petrescu, Székelyhíd), a negyedik fakidöntést végzett (Nagy Botond, Székelyhíd). Az ötödik, a tartalék (Nagy Csongor, Székelyhíd) tulajdonképpen minden versenyszámra készült, hogy adott esetben bármelyikük helyett bevethető legyen, de erre nem került sor. Tehát az új-zélandiakkal vívott kűzdelemben a négy versenyző összesen 1.30 perc alatt teljesítette a feladatot (korábbi legjobb idejük 1.53 volt), de ez is kevés volt az ellenfél 0.54 percéhez képest. Nagy Botond harmadszor indult VB–n egyéniben, s bár az ott lévő hat próba első ötjében kiválóan teljesített, a hatodikban egy apró összpontosítási hiba a kizárásához vezetett.

Csapat, szurkolók

A csapat eredménye nagy siker, értékelt Nagy Botond, mivel csupán másodszor voltak világbajnokság résztvevői, de a velük egy „súlycsoportba” tartozó csapatok többségét (Norvégiát, Dániát, Ír-, Magyar- és Olaszországot) sikerült megelőzniük. (A VB-elsőséget Ausztrália szerezte meg, Új-Zéland és az USA előtt.) De nem csak a csapat, az őket elkísérő szurkolótábor is „jól szerepelt”. A székelyhídi „különítmény” mellett voltak drukkerek Bukarestből, Nagybányáról, Konstancáról, Zsilvásárhelyről (Târgu Jiu), Karácsonkőről (Piatra Neamţ) is. „Hihetetlen érzés volt versenyezni a szurkolóink teremtette hangulatban, amire még a versenyt közvetítő Eurosport tévécsatorna is felfigyelt”, elevenítette fel Nagy Botond, aki ezúton is köszöni a bíztatást.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi sport hírek
II. Liga: 1–5-ről „indul” a Bihar FC
A labdarúgó másodosztály 29. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén. Ennek keretében ma délután a [...] tovább »
Az Oţelul az ellenfél
A manchesteri ifjúsági labdarúgó tornáról hazaérkező Liberty legénysége máris a romániai országos [...] tovább »
Izgalmas mérkőzésre van kilátás Hegyközpályiban
A labdarúgó Team Sport Megyei első osztályú (IV. Liga) labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának műsora. tovább »
Arany- és ezüstérem
A nagyváradi Dacro Gym (edző: Dacian Reştea; koreográfus: Alexandra Ile) versenyzői is részt vettek a [...] tovább »
Jövő!
A Nagyváradi Viitorul (edzők: Dorin Mudura és Sorin Toma) labdarúgóklub 2003-ban született gyerekek alkotta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés