Régi–új elnök a kosarasoknál

Régi–új elnök a kosarasoknál
Szatmárnémeti – Iulian Sin tölti majd be a következő két évben is a Szatmár Megyei Kosárlabda Egyesület (AJB) elnöki tisztségét.

Mintegy két és fél órás gyűlés végén választotta meg új elnökét és titkárát a Szatmár Megyei Kosárlabda Egyesület (AJB) a kedd esti tisztújító gyűlésén. A jelen levő 16 egyesületi tag közül gyakorlatilag senki sem akart tisztséget vállalni, ezen vitáztak perceken keresztül. Végül két–két elnök– és egyesületi titkárjelöltet neveztek meg. Az egyesület vezetői tisztségére Iulian Sin, a titkári posztra pedig Luciana Caraş kapta a legtöbb szavazatott. Sin az elmúlt két évben is az AJB elnöke volt. A választások után a tornatanár, valamint a szatmárnémeti Ion Creang[ Általános Iskola aligazgatója kifakadt: „Sajnálom, hogy mindenki egy embertől várja el, hogy intézzen és vigye a vállán az egyesület gondjait. Éppen ezért sejtettem, hogy ez lesz a vége. Másrészt köszönöm a bizalmat, de elvárom, hogy végre együtt dolgozzunk, ne húzza ki senki magát az egyesületi teendők alól!”

Ezt megelőzően hosszas vita tárgyát képezte a bírói honorárium összege, illetve annak kifizetési módja. Több tanár is sérelmezte, hogy több alkalommal a szülők, vagy rosszabb esetben a tanár kell fizessen egy–egy iskolák közötti bajnoki mérkőzésen a bírókat, mivel a tanügyi intézmény igazgatója nem hajlandó az iskola kasszájából fizetni. A közgyűlésen jelen levő szaktanfelügyelő, Petru Dumitru elmondta, az igazgatókat valóban nem kötelezi a törvény, hogy pénzt adjon olyan sporteseményere, melyeket nem a tanügyminisztrérium rendez, de megadja a lehetőséget, hogy támogassa a sportcsapatot, vagy a rendezvényt.

A tanfelügyelőség évente megerendezi különböző sportágban is a tantárgyversenyt, emellett pedig az AJB is rendez iskolák közötti bajnokságot. A tantárgyversennyel kapcsolatban Petre Dumitru sajnálatát fejtette ki, hogy nem jelnetkeznek a versenyre vidéki iskolák kosárlabda–csapatai.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .