Régi-új kamarazenekar alakult

Régi-új kamarazenekar alakult
Mintegy két évtized után újraalakult a Nagyváradi Filharmónia kamarazenekara, s kedden tartja első fellépését. Ennek részleteiről számoltak be a filharmónia hétfői sajtótájékoztatóján.

Az újraalakult kamarazenekar Michael Haydn osztrák zeneszerzőről kapta nevét, aki több mint tíz éven keresztül Váradon élt. „Ez a város megérdemli, hogy legyen egy Michael Haydn zenekara, hiszen Romániában nincs más város, amely ilyen kaliberű zeneszerzővel büszkélkedhet” – jegyezte meg Nagy Kálmán hegedűművész, az új zenekar koncertmestere. Amint Tódor Albert, a filharmónia igazgatója elmondta, az ötlet a filharmónia zenekara részéről jött, Nagy Kálmán állt elő a javaslattal, s ő pozitívan reagált a kezdeményezésre.

Változatosan

Az új kamarazenekar tizenhét tagú, s külön próbákon is részt vesz. Több szempontból is fontos, hogy újraalakult, hangsúlyozta ki a koncertmester. Egyrészt minden nagy zenekarnak rendszerint van kamarazenekara is, mivel köztudott, hogy amikor egy ilyen létezik, e „sejtmagnak” köszönhetően a nagy zenekar is összeforrottabban és jobban működik; másrészt a kamarazenekarral megyei turnékra tudnak majd menni, amit a teljes zenekarral nehezebb megvalósítani, vidéken ráadásul többnyire megfelelő termet sem tudtak számukra biztosítani. Amúgy jelenleg Erdély-szerte nincs más olyan filharmónia, amelynek kamarazenekara is lenne, Bukarestben van még, s időszakosan Kolozsváron. A tervek szerint barokktól a modernig sokféle zenét játszanak majd, de lesznek például filmzenéből összeállított, illetve más, könnyedebb fajsúlyú műsoraik is.
A keddi nyitóhangversenyen stílszerűen Michael Haydn A-dúr vonósnégyesével kezdenek, mely ebben az esetben nyitányként hangzik el. Ezt követi Bartók Román népi táncok című műve, majd Csajkovszkij Vonósszerenádjával zárnak, melyet az egyik legnehezebb, kamarazenekarra írt műként tartanak számon.
Az is elhangzott: amikor kezdetben felmerült az újraalakulás ötlete, a zenekarból szinte mindenki tagja akart lenni, úgyhogy nehéz is volt kiválasztani közülük a tagokat. „Jó, hogy ez a kezdeményezés tőlük jött és nem úgy, mintha mi próbálnánk rájuk erőltetni” – jegyezte meg a filharmónia igazgatója. Az előadás kedden este hét órakor kezdődik, a jegyek ára 10 és 15 lej közötti.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter