Régi magyar dráma és színjátszás

Régi magyar dráma és színjátszás
A Partiumi Keresztény Egyetem és a tíz éves Partium Kiadó születésnapi rendezvénysorozatát június 3-án tartották meg. A programsorozat témája a régi magyar dráma és színjátszás volt.

Kettős születésnapot ünnepeltek hétfő délután a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), hiszen a tíz éves Partium Kiadó ünnepi rendezvényének díszvendége a 80. életévét betöltő dr. Kilián István színház- és drámatörténész, professor emeritus volt. Lakatos Attila a Partium Kiadó vezetője köszöntötte a meghívottakat, majd dr. János-Szatmári Szabolcs irodalomtörténész, germanista, a PKE rektora tartotta meg köszöntőjét, amelyben méltatta Kilián István életét és munkásságát, beszédében néhány személyes emléket is felelevenítve. Mint elmondta, szeretnék, hogy a hétfői eseménysorozatnak legyen folytatása. A köszöntőket követően Kilián István váradi vonatkozású témáról tartott előadást Színjáték Nagyváradon a XVIII. században címmel, amely során Nagyvárad színházi múltjába nyerhettek betekintést a résztvevők. Az előadás során Kilián István bevezette a jelenlevőket a drámakéziratok és források felkutatásának nehézségeibe és szépségeibe. Az előadó lelkesen ecsetelte a kutatások során tapasztalt élményeit. Mint elmondta, a dráma és színjátszás kutatásainak legjobb forrása az ún. historia domusok (háztörténet), amelyben az egyházi intézmények, rendházak és az iskolák fontosabb eseményeit rögzítették, köztük a színjátékok és drámák szövegeit. Egy másik részletesebb forrás a diárium, ami napi feljegyzéseket tartalmazott a rendházak életéből. Kilián István a Kalocsai Püspöki Levéltárban talált meg egy diáriumot Nagyváradról. Itt fél éves kutatást követően 1723-1771 közötti időszakból 200 drámatörténeti adatot jegyzett le, amelyek között többségében egyházi jellegű színjátékokra vonatkoztak. Ezek közül a latin nyelvű adatok közül az előadó fel is olvasott.

Színházi technikák

Az előadás alkalmával több érdekes információt is megosztott Kilián István. Az előadások főszerepeit előkelő származású, tehetős családok fiaira osztották, több anyagi támogatásban reménykedve. Egy-egy előadásnak száz szereplője is volt, így a nézők száma is megnőtt. A színházi technikák közül az előadó megemlítette a világítást, amelyet ablakok lefedésével és gyertyákkal, vagy tükör elé helyezett gyertyákkal oldottak meg, és a hangosítást, amelyet a színpad három oldalának textillel való lezárásával biztosítottak. „Mindig csábítom az embereket a téma iránt, de nem mindenkit sikerül megnyerjek, akit igen, annak köszönöm a kitartást”- mondta el végezetül Kilián István. Az előadást követően Czibula Katalin, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Irodalomtudományi Intézetének docense mutatta be a Partium Kiadó részvételével nemrég megjelent, Szín – játék – költészet. Tanulmányok a nyolcvanéves Kilián István tiszteletére című tanulmánykötetet, amely számos nagyváradi vonatkozású írást is tartalmaz, többek között János-Szatmári Szabolcs ismertetését egy korábban ismeretlen, 19. századi verses drámáról.

Könyvbemutató

A tanulmánykötet három kiadó – Partium-Protea-Reciti – összefogásában jött létre, Czibula Katalin, Demeter Júlia és Pintér Márta Zsuzsanna szerkesztésében. A kötet felépítésében egy iskoladrámára hasonlít: az argumentumban közölték a szerkesztői szándékot és a szerzőket, a prológus tartalmazza a személyes emlékeket az együtt töltött időkből, majd öt felvonás következik. Az öt fejezet azt az öt területet fogja át, amelyben Kilián István dolgozott: magyar irodalom, latinitás, intermedialitás, iskoladráma, valamint klasszikus és modern irodalom. A négy beiktatott közjátékban az öt részhez közvetetten kapcsolódó írásokat közölték. Az epilógusban pedig Kilián tanár úr életinterjúja olvasható. A tanulmánykötet több mint félszáz szerzőt egyesít Franciaországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Olaszországból, Magyarországról és Erdély különböző pontjairól. A helyszínen a kötetet korlátozott számban lehetett megvásárolni, de a tanulmány a Reciti Könyvkiadó honlapjáról ingyenesen letölthető. A rendezvény zárómomentumaként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék népdalénekes növendékei: Manninger Ágota, Nemcsics Kinga, Pásku Veronika és Soós Réka két népének-csokorral köszöntötték Kilián Istvánt.

Nagy Noémi