Régi és új helyszín közötti átmenet

Régi és új helyszín közötti átmenet
Kedden délelőtt kezdődött el a Körösvidéki Múzeumi Napok elnevezésű programsorozat, amely immár huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre Nagyváradon.

A XXI. Körösvidéki Múzeumi Napokat az átmenet rendezvényének kell tekinteni a nagyváradi székhelyű kulturális intézmény életében, hiszen a tervek szerint ez az utolsó alkalom, amikor mind a rendezvénysorozat, mind pedig maga a múzeum két helyszínen – a nagyváradi római katolikus püspökség székhelyén és az egykori hadapródiskolában – bonyolódik le, illetve működik. A programsorozat kedd délelőtti hivatalos megnyitóján, a katolikus püspökségen dr. Aurel Chiriac, a múzeum igazgatója is hangsúlyozta: itt, a barokk palotában kezdődik el, és az új székhelyen fejeződik be az eseménysor. Megköszönte a Bihar Megyei Tanács „feltétel nélküli támogatását” abban a vonatkozásban, hogy „tíz évnyi harc után” befejezzék az új székhely felújítását. Kiemelte, hogy a múzeum új székhelyének a felújítása kapcsán a sajtóban megjelent pénzösszegek nem pluszköltségek, hanem a már 2008-ban elfogadott múzeumfelújítási projekt költségvetésében is benne foglaltatnak. A továbbiakban emlékeztetett arra, hogy az általa vezetett intézmény ebben az évben is bekapcsolódik a Múzeumok éjszakájába, melynek keretében szombaton este nyolc órától éjszaka két óráig a múzeum és fiókintézményei nyitva lesznek a közönség előtt. Egy korábbi hagyományt újraélesztve május 21-én, vasárnap ismét felcsendül majd Vivaldi Négy évszak című kompozíciója, amelyet a múzeum új székhelyén, és a múzeum előtti zöldövezetben kivetítőn is figyelemmel lehet majd kísérni.

Újdonságok

Böcskei László, nagyváradi római katolikus püspök házigazdaként köszöntötte a megjelenteket kiemelve, hogy a mindennapi rohanásban szükség van a kultúra, a hagyományok, az értékek találkozási tereire, hogy meg tudjuk teremteni azt a stabilitást, amelyet igénylünk. A továbbiakban elmondta, hogy a Múzeumok éjszakája során meg lehet majd tekinteni a barokk palota több helyiségét, többek között a dísztermet is, az épületben látható freskók, festmények speciális megvilágítást kapnak majd. Ugyanakkor este nyolc vagy kilenc órától a bazilika külső falára vetített filmet lehet majd megtekinteni, melyben Szent László alakját idézik majd meg. Nem kapcsolódik a Körösvidéki Múzeumi Napok programsorozatához, de a püspök megemlítette, hogy június 12-én klasszikus zenei koncert lesz a nagyváradi bazilika előtt: temesvári, aradi és nagyváradi művészek Handel Vízi zenéjét és Tüzijáték szvitjét adják majd elő eredeti verzióban, a koncerten nem csak zenei, de igazi tüzijáték is lesz.

Költözés

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke az eseménysorozat mottóját idézve hangsúlyozta: visszatérést jelent a normalitáshoz az, hogy újabb lépések történtek a Körösvidéki Múzeum ügyének megoldásához, és szintén a normalitáshoz való visszatérést jelenti az, hogy immár pénzügyileg is megoldott a múzeum költöztetése. Kifejezte reményét, hogy a jövő héten meg lehet hirdetni a múzeum költöztetésére kiírt közbeszerzési eljárást, és a jövő évben már az új székhelyen lehet majd lebonyolítani a múzeumi napokat. Pásztor Sándor megbocsáthatatlannak nevezte azt, hogy mintegy egy évtizeden keresztül semmi sem történt a Körösvidéki Múzeum ügyében. Mind ő, mind pedig az utána felszólaló Ioan Mang, tanácsi alelnök reményüket fejezték ki, hogy a költöztetés után a Körösvidéki Múzeum nem csak a város és Bihar megye, de az egész régió legjelentősebb ilyen kulturális intézményévé válik. A megnyitón köszöntötte az egybegyűlteket Claudiu Pop, Bihar megye prefektusa is. A hivatalos megnyitót követően mutatták be a Körösvidéki Múzeum Nyphaea és Crisia nevű évkönyveit. Aurel Chiriac megjegyezte, hogy a váradi múzeum az egyetlen, amelynek három tudományos kiadványa is van, a harmadik, Biharia évkönyv még nyomdában van és a napokban fog kijönni. A továbbiakban szintén a Körösvidéki Múzeum Kiadó által megjelentetett monográfiákat mutattak be az eseményen megjelent szakemberek.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .