Reagálás a becsmérlő szavakra

1Hozzászólás
Deme Emília a kislányával
Deme Emília a kislányával
Deme Emília váradi asszony, akit azért dobtak ki egy élelmiszerüzletből, mert magyarul beszélt, abszurdnak és felháborítónak nevezte a szóban forgó üzlet vezetőjének rá és családjára vonatkozó kijelentéseit.

 

Ana Simutnak, a nagyváradi Kert utcai élelmiszerüzlet vezetőjének a szavaira kívánt reagálni Deme Emília váradi asszony, akit augusztus 10-én délelőtt dobott ki az üzletből az egyik elárusítónő csak azért, mert magyarul beszélt. Amikor az üzletet felkerestük, Ana Simut üzletvezető a következőképpen fogalmazott Deme Emíliával és családjával kapcsolatban: „Érdeklődjön afelől, hogy milyen családból származik. Nekünk soha semmi bajunk nem volt velük, de nem tudom, mi ütött belé. Mi bocsánatot kértünk tőle. Mit akarhat még? Valószínűleg pénzt akar a lánytól (az elárusítónőtől – szerk. megj.), mert ezek erre hajtanak, hiszen szegények, mint a templom egere. Még jó, hogy nem verte meg otthon magát, hogy utána azt mondja, hogy az üzletben verték meg.”

A reakció

„Gyalázat az, amit ő ott elmondott, elszégyellhetné magát!” – fogalmazott Deme Emília. „Megérdemelné az üzletvezető hölgy, hogy lépéseket tegyek a ronda szavai miatt. Nyugodtan utána lehet nézni, hogy milyen családból származom, ám nem tartozik ide, hogy anyukám, apukám, nagymamám, nagytatám kicsoda. Ez az eset velem történt, én voltam megszégyenítve és bántalmazva.” A sértett a továbbiakban az üzletvezető nyilatkozatainak ellentmondásosságára hívta fel a figyelmet: „Ha mindaz úgy lenne, ahogy ők nyilatkozták, akkor miért hívtam én a rendőrséget? Ha én viselkedtem úgy, ahogy állítja, akkor miért nem hívta a rendőrséget? Miért hívtam én? Abszurd ez az egész. És milyen jogon becsmérli ő az én gyerekemet, férjemet, szüleimet, miközben azt sem tudja, hogy kicsodák?!” Arra a kérdésünkre, hogy kíván-e újabb lépéseket tenni az ügyben, Deme Emília ezt válaszolta: „Ez velem már megtörtént, én mindig dolgozom, és nem hiányzik nekem az a hercehurca, hogy folyamatosan hívjanak, járkáljak a rendőrségre, bár megérdemelnék, hogy feljelentést tegyek.”

Rendőri akció

Deme Emília elárulta, hogy pár nappal az esetről szóló sajtótudósítások megjelenése után felhívta őt a rendőrség, hogy megtudják, ki volt az a diszpécser, aki a fogyasztóvédelmi hivatalhoz irányította, amikor ő rendőri segítséget hívott. „Én elmenetem a rendőrségre, és elmondtam szóról szóra, mi történt. A rendőrök azt közölték velem, hogy ők utánajártak, nem akarják annyiban hagyni ezt az ügyet, mert nem normális, ami velem történt, és nekik kötelességük utánanézni annak, hogy kit hívtam, és ki az, aki nem jött a helyszínre, amikor kellett volna. Azóta több választ nem kaptam, hogy az illető rendőrrel mi történt, és nem is szeretném, ha történne valami, de legalább hívják fel a figyelmét arra, hogy ha valaki segítséget kér, akkor ő azért van, hogy segítsen.” Deme Emília elárulta azt is, hogy a rendőrök felajánlották azt is, hogy segítenek neki megfogalmazni a feljelentési nyilatkozatot is, amennyiben tovább akarja vinni az ügyet, de az asszony ettől elzárkózott.

Magyar Jogvédő Bizottság

Az üzletvezető nyilatkozata után felkeresték Deme Emíliát a nagyváradi székhelyű Magyar Jogvédő Bizottság képviselői is. Kristófi Kristóf és Pólik Levente, a bizottság tagjai elmondták, hogy az üzletvezető rendkívül sértő nyilatkozata miatt arra bátorították Deme Emíliát, hogy tegyen feljelentést, ő azonban elzárkózik ettől, megelégszik azzal, hogy a sajtón keresztül reagál a becsmérlő kijelentésekre. Kristófi Kristóf elmondta: „Mióta megalakultunk, többen jelentkeztek nálunk hasonló esetekkel. Várjuk a nyelvi, nemzetiségi jogaikban sértett polgárok jelentkezését, hogy minél több esetről tudjunk.” Hozzátette, hogy a Magyar Jogvédő Bizottság elhatározta: ki fogja tüntetni azokat az üzleteket, kereskedelmi egységeket, amelyekben beszélnek magyarul. A nagyváradi székhelyű (Széles/Menumorut utca 23.) Magyar Jogvédő Bizottság a 0259-220.126-os telefonszámon érhető el naponta 9-16 órák között, illetve a nagyvarad@neppart.eu e-mail címen is fel lehet venni velük a kapcsolatot.

Pap István

Címkék: ,


1Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter