Rangos vendégelőadások a FuxFeszten

Részlet a Boldog képek című előadásból
Részlet a Boldog képek című előadásból
A nagyváradi FuxFeszt pénteki és szombati napján két magyarországi társulat mutatta be egy-egy előadását a versenyprogramon kívül.

Látványban gazdag előadást tekinthetett meg a váradi közönség szeptember 13-án, pénteken a debreceni Vojtina Bábszínház művészeinek előadásában. Az I. FuxFesztivál keretében pénteken került sor a debreceni Vojtina Bábszínház Boldog képek című előadásának váradi bemutatójára. Az Árkádia bábszínház nézőtere ezúttal is zsúfolásig megtelt kicsikkel és nagyokkal, akik Boldog falva életébe nyerhettek bepillantást, és a mese szereplőivel együtt kereshették a boldogság titkát. Az előadás látványosságához hozzájárultak az ötletesen kialakított díszletek, videóprojekciók és árnyjátékok, amelyek segítségével a születéstől az élet többi szakaszain keresztül, egészen az elmúlásig kísérhettük figyelemmel Boldog falva lakóinak életét. A darab forgatókönyvírója és rendezője Bartal Kiss Rita, báb-, díszlet és jelmeztervezője Horváth Mari volt, a verseket Borbély Szilárd írta, a zenét Bakos Árpád írta. A darab koreográfusa Molnár Endre volt. A rendkívül látványos mozgóképek és animáció Horváth Mari, Tóth- Pócs Roland, Harsányi Ferenc kreativitását dicséri, és persze külön ki kell emelni a játszó bábszínészek – Hajdú Péter, Hell Krisztina, Nagy Mónika, Nagy Viktória, Reschofsky György, Schneider Jankó – teljesítményét is.

Mátyás király

Másnap, szombaton délután az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében a pécsi MárkusZínház bábművészei adták elő a Mátyás király szárnyai című produkciót, mely elnyerte a III. Országos Gyermekszínházi Szemle I. Díját, valamint az ASSITEJ Magyar Központ üveghegy Díját is. A Pilári Gábor és Vajda Zsuzsanna Blattner Géza Díjas bábművészek színpadra állított darabban ők maguk bújnak Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet alakjába, és elevenítik fel a kis Matyi fiúk, a mi nagy Mátyás királyunk életét, hőstetteit. A darab nagy erénye, hogy a bábművészek sok humorral, a gyerekek reakcióira is reagálva – ezzel mintegy bevonva őket az előadásba – mesélik el közvetlen hangvételben, a szülői szeretet hangján Matyi kalandjait, sokkal közelebb hozva őt így a kicsikhez, mint amennyire erre bármely történelemkönyv képes volna. A gyermekek természetesen szinte azonnal megszerették a kis Matyit, mindig neki szurkoltak, bárkivel is vívott meg: a cseh vitézzel, a törökkel, vagy éppen III. Frigyes császárral, de a darabban a gyerekeket elkísérő felnőtteknek is elrejtettek egy-két üzenetet a darab alkotói, gondolok itt a záró bábjelenetre, amikor Mátyás égbe menetele után a bolond ül a trónra, ahogy az a valóságban is gyakran történni szokott. Az előadást Kovács Márton muzsikája tette még hangulatosabbá Radák János megszólaltatásában.

Nagy Noémi

Pap István