2011.06.26 14:39; Frissítve: 2011.06.26 14:39


Rammstein-koncert novemberben Budapesten

Rammstein Rammstein
Újra Magyarországon ad koncertet a Rammstein: a hard rockot és az indusztriális metált az elektronikával vegyítő, botrányos szövegeiről és pirotechnikai show-jairól ismert német zenekar november 10-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

 

A Rammstein ősszel tervez megjelentetni egy válogatásalbumot legnagyobb sikereivel, a csapat az ezt bemutató turné során érinti novemberben Budapestet – tájékoztatta a koncertet szervező Live Nation pénteken az MTI-t. A kiadvány a tervek szerint húsz nagy sláger mellett egy eddig kiadatlan dalt is tartalmaz majd, valamint a teljes videoklip katalógust.
    A német együttes negyedszer játszik magyar közönség előtt: 1998-ban a Sziget fesztiválon, 2005-ben és tavaly márciusban pedig a Sportarénában lépett fel hatalmas sikerrel.
    A zenekar teljesen új show-val készül a turnéra; úgy tudni, az új Rammstein-látvány egy viharban történő újjászületés lesz. Az együttes rendkívül látványos koncertjeiről híres: a tagok rendszeresen szájhoz erősíthető lángszórót használnak az előadások alatt, Till Lindemann úgy énekel, hogy közben “ég” karhoz erősített lángszórók segítségével, és gyakran kapnak lángra mikrofonok, gitárok, billentyűk, szikrákat szórnak csizmák és dobverők.
    A
Rammstein eddig hat stúdióalbumot készített: a Herzeleid 1995-ben, a Sehnsucht 1997-ben, a Mutter 2001-ben, a Reise, Reise 2004-ben, a Rosenrot 2005-ben, a Liebe ist für alle da pedig 2009-ben jelent meg. Utóbbi lemez nyilvános németországi reklámozását és 18 éven aluliaknak történő eladását annak idején megtiltotta a német ifjúságvédelmi hatóság, amely szerint a lemez szado-mazo utalásokat tartalmaz. Az album ennek ellenére Németországban, Svájcban, Ausztriában, Dániában, Csehországban, Finnországban és Hollandiában is listavezető volt.
    A novemberi
Rammstein koncertre június 24-étől kaphatóak jegyek.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Music
Egyre gazdagabb a Tuborg Green Fest Félsziget programja
Már szinte teljesen végleges a Tuborg Green Fest Félsziget zenei programja, és számos kulturális eseményt és [...] tovább »
Prince kifutót kap
Az idei évtől szebb és nagyobb Nagyszínpad veszi hátára a nemzetközi sztárokat. A megújult helyszínhez, Prince [...] tovább »
Szüret a Szigeten
A Sziget szervezői idén újra a fesztivál közepére varázsolják a magyar vidéket és annak hagyományait, [...] tovább »
Készpénzmentes övezet a Szigeten!
A Sziget Szervezőiroda nyári fesztiváljain a hivatalos fizetőeszköz - az idei évtől - a Fesztiválkártya. A [...] tovább »
Amy Winehouse végül lemondta
A mai napon sajnos úgy döntött Amy Winehouse menedzsmentje, hogy lemondja az idei összes lekötött koncertjét, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés