Rákóczira emlékezünk

Rákóczira emlékezünk

Szatmár megye – Az utóbbi két
évtized hagyományaihoz híven
idén is április utolsó
szombatján, délelőtt 11 órakor a
domahidai vasútállomás
mögött található
kuruc–emlékmű előtt
emlékezünk az 1703–1711 között
II. Rákóczi Ferenc által
vezetett szabadságharcra.


Az előző évekhez hasonlóan
Nagy Csaba nyíregyházi
tárogatóművész kuruc
dalok játékával nyitja meg az
április 25–i ünnepséget, majd
a jelenlevőket Gheorghe David, a
község polgármestere és
Muzsnay Árpád, az EMKE
alelnöke köszönti. Hivatalos
küldöttség jelezte
érkezését Majtény
község magyarországi
testvértelepüléseiről:
Tyukodról és
Ópályiból. A vendégek
ének– és tánccsoportja a
kis– és nagymajtényi, valamint a
domahidai műkedvelőkkel közösen
idézik fel majd a kuruckor
világát. Az idei
megemlékezés ünnepi szónoka
Szőcs Péter
történész, a Szatmár
Megyei Múzeum
igazgató–helyettese
, a Szent
István Kör elnöke.