2012.02.8 08:38; Frissítve: 2012.02.8 08:38


Ragaszkodik szociális segélyéhez a lottómilliomos pár

Ragaszkodik szociális segélyéhez a lottómilliomos pár
London, 2012. február 8., szerda (MTI) – Ragaszkodik szociális segélyéhez egy lottómilliomos pár Nagy-Britanniában azután is, hogy több mint 3 milliárd forintnyi fontot nyert.

Mick és Jean O’Shea markát még 2005-ben ütötte az óriási összeg, de azóta is felveszi havi 500 fontos – 160 ezer forintos – szociális támogatását. Emellett a 73 éves férfi ízületi betegségei okán jogosult háromévente új kocsira a brit kormány mozgássérülteket támogató szabályai alapján.

“Negyven éven át dolgoztam, jogosan kapom a segélyt 1996 óta! Nyereményemet azonnal bejelentettem a hatóságoknál, de az nem zár ki a jogosultságból” – idézte a The Daily Telegraph című brit lap a férfit, aki azt is mondta, hogy feleségével évente tízszer többet adományoznak jó célokra, mint amennyit a társadalomtól kapnak segélyként.

Hasonló – gazdagokat segélyező – anomália előfordult már az Egyesült Államokban is. A rászorultsági támogatásból általában azért nem kizáró ok egy nagy összegű nyeremény, mert nem rendszeres jövedelem.

- MTI - 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Romániában 16 megyében okozott áradást a heves esőzés
Bukarest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Romániában 16 megyében okozott áradást a heves esőzés, ami miatt [...] tovább »
Leálltak a reformok Görögországban
Berlin, 2012. május 25., péntek (MTI) - Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós nemzetközi hitelprogramhoz [...] tovább »
A Gazprom lemond a Déli Áramlat Ausztriáig történő kiépítéséről
 Moszkva, 2012. május 25., péntek (MTI/ITAR-TASZSZ) - Az orosz Gazprom lemond arról, hogy a Déli Áramlat [...] tovább »
A gáz kétszerte gyorsabban drágult, mint a villany az EU-ban
Brüsszel, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második [...] tovább »
Csökkenti koszovói missziójának létszámát az Európai Unió
Brüsszel, 2012. május 25., péntek (MTI) - Megerősítette Hansjörg Haber, az Európai Unió polgári tervezési és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés