Raffay Ernő előadása Trianonról, a szabadkőművesekről

Raffay Ernő előadása Trianonról, a szabadkőművesekről
A szabadkőművesekről, illetve az úgynevezett Trianon-kérdésről tartott előadást Bihar megyei körútja utolsó állomásán, Érmihályfalván, Raffay Ernő történész pénteken délután.

A történész egy előadása már korábban is be volt harangozva Érmihályfalván egy előző könyve kapcsán, ám az akkor Raffay Ernő betegsége miatt elmaradt. Most azonban Margitta, Nagyvárad és Szalonta után, megyei körútja utolsó állomásaként, eljutott a városba. A Padlás Galériában dr.Szilágyi Ferenc köszöntötte mintegy 40 érdeklődő előtt, és úgy mutatta be a vendéget, mint “a Trianon-kérdés, és sok más kérdés szakértőjét”. Maga Raffay Ernő is egy anekdotával kezdte előadását, melyből kiviláglott, hogy sokan nevét már a Trianon-kérdéskörrel hozzák automatikusan kapcsolatba. Előadássorozatának apropóját legújabb, Politizáló szabadkőművesség című kötete adta, ám arról kiderült, hogy csak egy hét múlva hagyja el a nyomdát. Mint megtudtuk, a szabadkőművességgel is csupán a Trianon-kérdés kapcsán kezdett el foglalkozni, és meglepődve állapíthatta meg, hogy az egész világon Magyarország az egyetlen, ahol szabadon – az Országos Levéltárban – kutatható, és hozzá lehet férni a szabadkőművesség 1950 előtt dokumentumaihoz.

Hadd szokja a fül

A közel három órában úgy érezhette magát a hallgatóság, mint egy szabadegyetemi előadáson, ahol a szabadkőművesség mikéntjéről és hogyanjáról e helyen felsorolhatatlanul sok érdekesség és tudnivaló hangzott el, nem különben Trianonról. Kérdésre válaszolva a történész kifejtette, hogy szerinte 1989 után több alkalommal is lett volna alkalom a trianoni diktátum korrigálására, igaz, az mindannyiszor hadmozdulatokat feltételezett volna (Csehszlovákia felbomlásakor, majd a szerb-bosnyák-horvát konfliktus idején). Érdekes anekdotákat hallottunk azokból az időkből is, amikor Raffay az Antall-kormány tagja volt. A történész nem titkolta, hogy az EMNP kampányát támogatandó vállalta az előadásokat, szimpatizálva annak autonómiát és Románia föderalizációját felvető elveivel, mondván: azok ma még reménytelenek, de hosszabb távra gondolva “hadd szokja a fül”. A szervezők nevében Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszönte meg az előadásokat, hozzátéve: az EMNP is fontosnak tartja az említett eszmék mellett kiállni, és azokat többre tartják, mint a rövidtávú ígérgetéseket. Az esemény végén Raffay Ernő dedikálta a helyben megvásárolható, illetve az érdeklődők által akár otthonról hozott köteteit is.

Rencz Csaba