Radu Ţârle leváltotta Sarkady Zsoltot

Radu Ţârle a Bihar Megyei Tanács
elnöke bejelentette, hogy aláírta
Sarkadi Zsoltnak a Nagyváradi Filharmónia
igazgatójának felmondását. Az
ideiglenes igazgató Tódor Alber, Bihar megye
volt alprefektusa lett.


A Bihar Megyei Tanácsnak alárendelt
intézmények szerkezeti
felépítésének
módosítása kapcsán
jelentette be Radu Ţârle, a
Bihar Megyei Tanács elnöke azt, hogy
aláírta Sarkady Zsolt
felmondását. A tanácselnök
azonnali hatállyal kinevezte
Tódor Albert volt alprefektust
a kulturális intézmény
élére, igaz, csak ideiglenes jelleggel.
Tódor úr
kinevezésének részeteit mág
csak ezután fogjuk megbeszélni, ugyanis
Sarkady úr szerződése 2011-ig
szól
” – tette hozza Ţârle,
mondván, hogy még mindig nem
fogadták el a kulturális
intézmények
működéséről
szóló törvény gyakorlatba
ültetési előírásait,
és míg ezek az
előírások meg nem születnek,
addig nem tisztázott a kulturális
intézmények menedzsereinek helyzete.
Ţârle hozzátette, hogy a
személyzeti
költségcsökkentés
jegyében a filharmónia kórusa
félnormával fog működni a
jövőben. A leváltás
ügyében megkerestük Sarkady Zsoltot,
aki kérdésünkre azt
válaszolta, hogy egyelőre semmilyen
formában nem kívánja
kommentálni a helyzetet, és arra sem
kívánt válaszolni, hogy milyen
lépéseket tervez a
közeljövőben. 

Pap István