Rács mögött a rabló

Fényes nappal, az egyik zsúfolt miskolci lakótelepen tört rá idős áldozatára egy 42 éves, többször is bűntetett férfi az elmúlt héten.

A 63 éves asszonyt tapétavágó késsel fenyegetve kényszerítette, hogy

a lakásban található, milliós összegű készpénz rejtekhelyét elárulja, majd a zsozsó mellé felmarkolta az ágyon heverő mobiltelefont és elmenekült.

 

A rablás bűntettével megalapozottan gyanúsítható N. Géza március 20-án csengetett be a nő avasi lakásába. A résnyire nyitott ajtót erőszakosan benyomta, és kést szegezve a sértett nyakához, betuszkolta a szobába. Ott ragasztószalaggal összekötözte az idős nő kezét, és továbbra is a tapétavágóval hadonászva bírta rá a szerencsétlent a lakásban elrejtett pénz átadására. Miután megszerezte zsákmányát, akkurátusan leragasztotta áldozata száját, nehogy segítségért tudjon kiáltani, majd távozott.

A tetemes összeget szinte az utolsó fillérig elverte, mire a Miskolci Rendőrkapitányság életvédelmi alosztályának nyomozói által ellene kiadott körözés alapján a fővárosban elfogták. Egyébiránt az ügyben illetékes detektívek rövid időn belül  behatárolták az elkövetőt, miután azonban N. Géza Budapestre utazott a bűncselekmény elkövetése után, csak az elmúlt szombaton sikerült elfogniuk.

A miskolci zsaruk előterjesztéssel éltek az ügyészség felé az előzetes letartóztatás elrendelésének indítványozására, amely alapján az rács mögött maradt.

Kompoltiné Jakab Ilona r.őrgy