Pusztított a csütörtöki vihar a megyében

Pusztított a csütörtöki vihar a megyében
Több mint 150 riasztást kapott június 27-én, múlt csütörtökön, 17.20 és 21 óra között a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség a vihar miatt, mely átszelte a megyét.

Az említett időintervallumban a váradi, szalontai, margittai, élesdi, belényesi, székelyhídi és püspökfürdői tűzoltók, több 100-an, 61 településen dolgoztak azért, hogy a viharkárokat helyrehozzák, amennyire tudják. Így Nagyváradon, Tenkén, Szentmártonban, Szentandráson, Borson, Kisszántón, Margittán, Érábrányban, Nagyszalontán, Várasfenesen, Belényesben, Sólyomkőváron, Élesden, Jankafalván, Székelyhídon és Diószegen dolgoztak, 29 pincéből, udvarból, házból szivattyúzták ki a vizet és 31 olyan bevetésük volt, mely során a vihar által kicsavart fákat, letört ágakat takarítottak el, melyek autókra, épületekre estek. Továbbá számos település áram nélkül maradt: csütörtökön 21 óráig 60 település 24.800 áramfogyasztóját érintette ez a probléma, a szolgáltató részéről 27 csapat dolgozott azon, hogy minél hamarabb helyrehozzák a károkat.

Riasztás

Egyébként a RO-Alert rendszer értesítette is a lakosságot, hogy piros jelzésű riasztás lépett érvénybe a vihar miatt, a tűzoltók és illetékesek készenlétben álltak. A legtöbb kár Nagyváradon történt, az ISU jelentése szerint egy házból szivattyúztak vizet, 6 udvarból, 11 pincéből, 7 utcáról, valamint 11 fa dőlt ki és egy oszlop is. A megyében az érintett településeken összesen 26 fa dőlt ki. A károk elhárításában részt vettek a Vízművek, a RER, az Electrica és a Telekom csapatai is. Péntek reggel 8 órára nagyrészt sikerült elhárítani a problémákat.

Címkék: , ,