Püspökök a főtéren, Szent László a várban

Püspökök a főtéren, Szent László a várban
A nagyváradi helyi tanács megszavazta Roman Ciorogariu ortodox és Demetrie Radu görögkatolikus püspök egész alakos szobrainak a köztérre helyezésére vonatkozó határozattervezetet.

A két szobor a Szent László térre kerül majd a Holdas templom és a Szent Miklós katedrális elé. A napirendi pont vitáján az RMDSZ-es Pető Dalma felvetette a tervezet kiegészítését azzal a kitétellel, hogy Szent László szobrát is helyezzék ki a váradi várban. Erre reagálva Ilie Bolojan polgármester elmondta, hogy a római katolikus egyházmegye benyújtott egy kérelmet a városházára egy lovas Szent László szobor felállításáról a várban. Az önkormányzat már elvi beleegyezését is adta erre a kérelemre, mivel azonban jelenleg a várfalak és a bástyák felújítási projektjét bonyolítja az önkormányzat, azért a szobor kihelyezését elnapolták. Amint viszont elkészül a várfalak felújítása, semmi akadálya nem lesz immár a szobor kihelyezésének. A polgármester magyarázata meggyőzte az RMDSZ-frakció tagjait, akik ezek után eredeti formájában megszavazták a két püspök szobrának kihelyezésére vonatkozó határozattervezetet.