Püspökfürdői Szent László búcsú

Június 27-én, Szent László király ünnepén a püspökfürdői római katolikus kápolnában délután öt órától búcsús szentmisét tartottak.

Az ünnep vendége és szónoka Pálos István apát, kanonok, szőlősi plébános volt. Pálos atya szentbeszédében felidézte Szent László alakját, és azt a kort, amelyben élt és uralkodott. Elmondta, Szent László olyan korban került trónra, amikor belső viszály és külső ellenség sanyargatták az országot, de a lovagkirálynak sikerült rendet teremtenie. „Szent László Isten ajándéka a magyar népnek” – fogalmazott Pálos atya, aki kifejtette, hogy a kereszténység akkoriban még gyökértelen volt Magyarországon, hiszen pogánylázadások is voltak, az ország még nem volt teljesen keresztény. Szent Lászlónak azonban sikerült legyőznie az ellenállókat. Ezt követően Pálos atya a hűség és a szeretet és a család fontosságáról beszélt. Mint mondta, az embernek mindig a legtisztábban kell felvállalnia a dolgokat. Figyelmeztetett, hogy az élvezet közönségessé teszi az embereket, márpedig az emberek többsége manapság csak az azonnali élvezeteket keresi. A helyes életvitel a szolgáló, áldozatos szeretetre alapul. Szent László ebben a tekintetben is példaképünk lehet, nem úgy mint a mai korban tevékenykedő miniszterek, akik hangzatos beszédeket mondanak, de nem akarnak szolgálni. „Az igazság ma képlékeny és érdekszerű, nincsenek elvek, csak viszonylagosság van. Ezzel szemben Isten igazsága örök. László tudta, hogy ilyen alapon lehet jövőt építeni. Az Isten kegyelmét ünnepeljük, ami megvalósult Lászlóban” – mondta szentbeszédében Pálos atya.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .