ERDON Helyi hírek

2010.06.17. 09:23

Angol nyelvtanfolyam felnőtteknek

<p>Bihar megye - Ma már elengedhetetlen fontosságú az, hogy több nyelvet ismerjünk és használjunk. Nem csak külföldi kirándulásokon hasznosíthatjuk, hanem számos más, akár mindennapi dolgaink közepette is. Sőt munkahely keresés alkalmával, fontos szempont az idegen nyelv ismerete.</p>

Ezt a gondolatot felismerve született meg, Ambrus Zsuzsa és Bajgyik-Baranyi Emma ötlete, még pedig az, hogy angol nyelvtanfolyamot szerveznek felnőttek számára. Ők ketten, a borsi MIDESZ képviselői pályázatot nyújtottak be a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollegiumához. Ezt sikeresen megnyerték és ennek köszönhetően februárban elindult a kurzus. E tanfolyam szükségességét misem bizonyítja jobban, mint hogy a tervezett húsz fős képzés megduplázodott. Bors község mind a négy falujából jöttek a tanulni vágyók, fiatalok és középkorúak egyaránt.

A jó hangulatú órákat Szabó Roland angol tanár tartotta, hetente két-két órát csoportonként, a helyet pedig a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Iskolacsoport biztosította. A tanfolyam időtartama 50 óra volt, ami alatt a tanulók az angol nyelv kezdő szintjét sajátíthatták el. De ez az ötven óra nem csak a tanulásra adott alkalmat, hanem egy jó hangulatú baráti társaság kialakulására is.

A tanfolyam utolsó óráján – június 12-én, a szervezők az iskola udvar hűvösségében megterített asztalokkal várták a  „diákokat” , s egy finom vacsorával lepték meg azokat. De előtte még kiosztották a tanfolyam elvégzését igazoló diplomákat is. Ezután a tanulók egy-egy csokor virággal és egy kis figyelmességgel kedveskedtek tanáruknak és a szervezőknek egyaránt, megköszönve ezt a lehetőséget és bíztatva őket a folytatásra.

Máté Krisztina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!