Premier: a Top Shop megnyitotta első áruházát Nagyváradon (R)

Premier: a Top Shop megnyitotta első áruházát Nagyváradon (R)
A Top Shop áruházlánc megjelenik Nagyváradon is első üzletével, a Lotus Centerben, a Nufarului utca 30. szám alatt.

Az első áruház megnyitóját február 20-án 10 órától tartották meg. Az új üzlet hétfőtől vasárnapig minden nap 10-22 óra között tart majd nyitva.

A váradiaknak, de a környező települések lakóinak is lehetőségük nyílik, a Tv-ben és a saját online üzletekben hirdetett több mint 500 Dormeo, Delimano, Walkmaxx, Kosmodisk, Shark és Top Shop márkájú termék beszerzésére, kedvezmények és különleges ajánlatok igénybe vételével számos termékkategóriája esetében.

A Top Shop áruházlánc a Studio Moderna társasághoz tartozik, mely jelen pillanatban 26 üzlettel rendelkezik az ország nagyobb városaiban, mint Bukarest, Brassó, Constanta, Temesvár, Jászváros, Kolozsvár, Suceava, Nagyszeben, Pitesti, Focşani, Ploiesti, Nagybánya, Bákó, Craiova, és év végéig újabb 3 üzletet nyit meg Romániában.

A cég eddig mintegy 800 új munkahelyet hozott létre Romániában, úgy a központi szákhelyén Bukarestben, mind az Ilfov megyében található logisztikai központokban.

A Studio Moderna csoport elsősorban háztartási és konyhai árucikkeket forgalmaz nemzetközi szinten, 22 európai országban. A vállalat mintegy 200 üzlettel rendelkezik saját áruházlánca keretében és több mint 5000 alkalmazottat foglalkoztat.

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .