Precedensértékű lehet a román ügyészségi döntés!

Nem indítanak bűnvádi eljárást Romániában azon önkormányzati képviselők ellen, akik az erdélyi Makfalva polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely zászlót – olvasható egy román ügyészségi határozatban, amely megállapítja, hogy a lobogó “egy történelmi közösség” jelképe.

Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) makfalvi önkormányzati frakciója tavaly decemberben határozott úgy, hogy kitűzi a Maros megyei település polgármesteri hivatalának homlokzatára a kék alapon félholdat és egy csillagot ábrázoló székely zászlót. Az önkormányzati képviselők ellen feljelentést tett a rendőrségen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Zsigmond Vencel polgármester.
    Ennek nyomán hat MPP-s önkormányzati képviselő ellen indítottak vizsgálatot, amelynek lezárásaként a segesvári bíróság keretében működő ügyészség úgy határozott: nem indítanak bűnvádi eljárást, mert a román kulturális minisztérium tájékoztatása szerint egy történelmi közösség jelképéről van szó, és a lobogó nem sorolható a fasiszta, a rasszista vagy az idegengyűlölő szimbólumok közé, amelyek használatát a 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet tiltja.
    Márton Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács marosszéki szervezetének titkára hétfőn az MTI-nek elmondta: reméli, hogy az ügyészségi határozat eloszlatja a félelmeket a többi székelyföldi önkormányzat vezetőiben, akik eddig ódzkodtak kitűzni a zászlót a román törvények különféle értelmezésének lehetőségeitől tartva.
    A jogi vita során a Maros megyei kormánybiztosi hivatal májusban felszólította a makfalvi önkormányzatot a zászló eltávolítására. A Krónika című napilap tudósítása szerint tette ezt annak ellenére, hogy a romániai törvények nem tiltják a székely zászló kitűzését a helyhatósági épületekre. Bárczi Győző Maros megyei alprefektus ennek kapcsán akkor úgy nyilatkozott, hogy “nem feltétlenül engedélyezi a törvény azt, amit nem tilt”.  
    Kerekes Károly, az RMDSZ parlamenti képviselője az MTI-nek elmondta: fontos előrelépésnek tekinti az ügyészi állásfoglalást a nemzetiségi szimbólumok szabad használatáért folytatott küzdelemben. Úgy véli, hogy az önkormányzatoknak használniuk kell a székely zászlót, a román törvények nem írnak elő szankciót a nemzetiségi jelképek használata esetén.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter