Pozitívra javította Románia adósosztályzati kilátását a Moody’s

Pozitívra javította Románia adósosztályzati kilátását a Moody’s
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Románia “Baa3” szintű, vagyis a befektetési kategória alsó szélén lévő államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody’s Investors Service, elsősorban a román makrogazdasági egyensúlytalanságok jelentős mértékű korrekciójával indokolva a lépést.

A nemzetközi hitelminősítő a péntek este Londonban bejelentett döntés fő tényezői között kiemelte, hogy a román külkereskedelmi hiány tavaly a hazai össztermék (GDP) 4,2 százalékára csökkent, jóllehet 2007-ben – a pénzügyi válság elhatalmasodása előtti utolsó évben – még meghaladta a 16 százalékot.
E folyamat révén a román folyómérleghiány is jelentősen csökkent, és tavaly már csak a GDP-érték 0,5 százaléka volt a 2007-ben mért 13,5 százalék helyett – hangsúlyozta elemzésében a Moody’s.
A cég számításai szerint a zsugorodó folyómérleghiány eredményeként Románia nemzetközi nettó adóspozíciója a GDP arányában 60 százalék alá csökkent az elmúlt két évben, a hazai össztermékhez mért külső adósságráta pedig – amely 2010-ben 60 százalék körüli szinten tetőzött – tavaly már csak 50 százalék környékén járt.
Mindezt erőteljes gazdasági növekedés kíséri. A Moody’s előrejelzése szerint a román gazdaság növekedési üteme reálértéken 4,1 százalék lesz 2016-ban az idei évre várt 3,5 százalék után. A hitelminősítő szerint a várható növekedési gyorsulás fő hajtóereje a magánszektorbeli fogyasztás és a beruházások robusztus bővülése, valamint a közszféra fogyasztási kiadásainak növekedése.
A román osztályzati kilátás javításának másik fő oka a 2009 óta végrehajtott jelentős költségvetési kiigazítás. Románia megmutatta, hogy nehéz gazdasági környezetben is képes és hajlandó a közfinanszírozás konszolidációjára, és ennek eredményeként az államháztartás GDP-arányos hiánya tavaly már csak 1,4 százalék volt a 2009-ben mért 9 százalék körüli deficit helyett – áll a Moody’s londoni elemzésében.
A cég hangsúlyozza, hogy a román államháztartási konszolidáció üteme és mértéke meghaladta sok más EU-tagállamét, például Spanyolországét és Portugáliáét.
A hitelminősítő szerint bár a román költségvetési politika várhatóan expanzívabbá válik az osztályzati kilátás szokásos érvényességi időtávlatában, a román államadósság-ráta azonban a robusztus gazdasági növekedés miatt korlátozott marad, és nem valószínű, hogy az évtized végére meghaladná a GDP-érték 45 százalékát.
A Moody’s szerint ebben az összefüggésben kiemelendő, hogy a román gazdaság középtávú növekedési kilátásai jobbak sok más EU-országénál, beleértve Bulgáriát, Spanyolországot, Portugáliát és Magyarországot.
A Moody’s a múlt hónapban szintén pozitívra javította az addigi stabilról a “Ba1” szintű – a befektetési ajánlású kategóriától egy fokozattal elmaradó – magyar szuverén adósbesorolás kilátását, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a magyar államadósság valószínűleg a következő években is lefelé tartó pályán marad. Indoklásában a cég kiemelte azt az álláspontját is, hogy javulnak a magyar gazdaság kilátásai, miután a felhalmozódott devizaalapú kinnlevőségek problémájának megoldásával jelentősen csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter