Pozitív változások a köztemetőben

Pozitív változások a köztemetőben

Nagyvárad – A 21. század szele lassan a
Rulikowski temetőben is fújdogálni kezd.
A létesítményt érintő
pozitív változásokról
Pásztai Ottó Zsolt, a sírkert
új adminisztrátora számolt be az
erdon.ro-nak.

Pásztai Ottó Zsolt, a Rulikowski
temető adminisztrátora
hírportálunk
érdeklődésére reagálva
elmondta: elkezdtek egy tavaszi
nagytakarítási programot, melynek
keretében minden egyes parcellasor és
sírhely esetében
beazonosították a takarítani
való részeket. Egy erre szakosodott
cég munkatársai
elszállították a szemetet
és a fák elszáradt ágait, a
beton- és kőmaradékokat, és
megtisztították a gondozatlan vagy
elhanyagolt sírokat. Az akcióba
ugyanakkor a rabokat   is bevonják,
akik miután végeznek a stranddal, a
köztemetőbe is ellátogatnak, hogy
nekilássanak a sírkert alapos
kitakarításának.
Újdonságnak számít, hogy a
vezetőség elkészítette a
temető térképét,
 melyet kihelyeztek a
létesítmény
bejáratánál annak
érdekében, hogy megfelelő
információkkal szolgáljanak az
ügyfelek számára. A román,
magyar, angol és német nyelvű
óriáspannón egyebek mellett fel
vannak tüntetve a mellékhelyiségek
és az ivókutak is.

Új egyenruha


“Reméljük ugyanakkor, hogy a
gyászhuszároknak a
viselkedése  is javult, nem
csupán a kinézetük és a
megjelenésük változott”, nyilatkozta
Pásztai Ottó Zsolt, arra utalva ezzel,
hogy a sírásoknak és a
gyászhuszároknak új
egyenruhájuk
 van, és
fokozatosan igyekeznek javítani a
magatartásukon is. A számlákra
például rákerül, hogy minden
ki van fizetve, így tehát egyetlen
alkalmazottnak sincs semmilyen joga arra, hogy plusz
juttatásokat kérjen a
hozzátartozóktól. “Ha ilyen 
esetről tud valaki, kérjük jelezze. Az
új egyenruhákon fel van tüntetve
mindenkinek az azonosítószáma,
tehát könnyű kideríteni, hogy
ki vétett a szabály ellen”,
közölte az adminisztrátor. A formaruha
egyébként valójában egy
fekete színű kezeslábas, a
megfelelő tartozékokkal együtt, a
trikótól kezdve az esőköpenyen
keresztül egészen a gumicsizmáig,
illetve bakancsig. Két rendruha létezik:
egyik, amiben dolgoznak és ássák a
sírt, és egy másik, amelyben a
temetésre mennek és utolsó
útjára kisérik az elhunytat. “Egy
pszihiáterrel is beszéltünk,
valamint egy törvényszéki
orvosszakértővel is kapcsolatba
léptünk, akinek a boncolásokkor
vesszük majd igénybe a
segítségét. Az egyházak
képviselőitől ugyanakkor azt
kértük: írják le a
gyászszertartások pontos menetét
annak érdekében, hogy tudjuk, a
temetéseken mikor és hol kell
belépjenek a gyászhuszárok, mikor,
mit kell csináljanak”, közölte
beszélgetőpartnerünk.

Bővült a temető


A Helyi Tanács jóvoltából
egyébként 10 hektárral
bővült a köztemető, a
körgyűrű és a Ciheiului utca
irányába. Ezt már
bekerítették, és még az
idén elkezdik a földmunkálatokat.
Néhány héten belül
befejeződik a városi kápolna
felújítása, és az
adminisztratív épületet is
renoválják. A RAPAS-tól kaptak egy
laptopot, eddig ugyanis nem létezett
számítógépes
nyilvántartás. A felszámolt
szőlősi sírkertből a Rulikowskiba
vagy a püspöki temetőbe fogják
átszállítani a hamvakat,
amennyiben az érintett családok
rendelkeznek sírhellyel a két
komplexumban, illetve egy közös
síremléket is felállítanak
majd az egykori temető helyén,
emléktáblával.

Ciucur Losonczi Antonius