Pozitív döntések negatív hatásai

Pozitív döntések negatív hatásai
A csütörtöki váradi helyi tanácsülésen megszavaztak egy sor megszorító intézkedést, hogy valamelyest kiegyenlítsék azt a deficitet, amely a kormány egyes döntései miatt keletkezett a város költségvetésében.

Mint azt Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere az ülés előtti sajtótájékoztatón elmondta, a számítások szerint 9.650.000 lejes, vagis több mint kétmillió eurós mínusz keletkezik a város költségvetésében. Ennek a deficitnek a nagy részét legnagyobbrészt a közigazgatásban dolgozók fizetésének húsz százalékos emelése okozza, hiszen az önkormányzatok nem kaptak pénzt arra, hogy ezt a növelést fedezzék, másrészt egyes illetékek eltörlése járul hozzá. Bolojan kiemelte azt a kormánydöntést, melynek értelmében eltörlik a 100 ezer euró alatti ingatlantranzakciók utáni három százalékos tranzakciós illetéket, mert, mint mondta, Nagyváradon szinte minden lakás százezer euró alatti áron kel el, így a város elesik mintegy 7–800 ezer eurótól, ami eddig a tranzakciós illetékekből folyt be a város kasszájába.

Intézkedések

Mivel a nagyváradi önkormányzat ebben a helyzetben nem akarja levinni legalább húsz százalékkal a beruházási költségvetést, ezért különböző kiadáscsökkentő, és bevételnövelő intézkedéseket foganatosít. A legsúlyosabb megszorító intézkedés az, hogy a polgármesteri hivatal elbocsát tizenhat allkalmazottat, ugyanakkor az összes betöltetlen állást megszünteti. Emellett csökkentik a kiszállásokra, utazásokra fordítható költségvetést, és szerződést bontanak egyes örző-védő szolgáltatókkal. A bevételnövelő intézkedések közé tartozik a parkolási díjak emelése két lejről 2,6 lej/órára március 1-től. Az önkormányzat emeli az önkormányzati lakások, valamint a Moreni utcai otthon bérleti díjait, növeli a koncessziós díjakat a bérbe adott telkek esetében. Bolojan kifejtette azt is, hogy a minimálbér növelésének kettős hatása van: az egyik kedvező hatás, mert ezáltal megnő a megadózható jövedelem, ami a városnak is pluszbevételt jelent, a kedezőtlen hatás viszont a Közterület-fenntartónál mutatkozik meg, hiszen e vállalat alkalmazottainak – állatgondozók, sírásók, őrök stb. – legalább a kétharmada minimálbérért dolgozik, így a minimálbér tizenhat százalékos növelése okán a Közterület-fenntartó gyakorlatilag az összes szolgáltatásának a díjszabását megemeli tizenhat százalékkal, kivéve a piacok helyfoglalási illetékét. Sőt, a temetői szolgáltatások díjszabásait még nagyobb mértékben növeli. Bolojan hozzátette, hogy mindezekkel az intézkedésekkel is csak 6.398.600 lejt lehet megtakarítani, illetve előteremteni, és ez a több mint kilenc millió lejes kiesésnek csak a hatvanhat százalékát pótolja. Ilie Bolojan felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben az önkormányzatok kell majd kiadják a vakációs jegyeket is a dolgozóknak, akkor gyakorlatilag tönkreteszi a helyi és a megyei önkormányzatok beruházási költségvetését.

Pap István