Pótoljuk azonnal az elveszett fogakat vagy sem?

Pótoljuk azonnal az elveszett fogakat vagy sem?
Laikusként azt gondolhatnánk, hogy egy fog elvesztése nem a világ vége, főleg ha az nem látszik a mindennapi életben. Pedig messze nincs igazunk, mivel egy elvesztett fog is beindíthat egy egész sor negatív reakciót.

Kutatások bizonyítják, hogy a világon a felnőtt lakosság körében majdnem minden embernek hiányzik legalább 1 foga. Ez elég elkeserítő, hiszen fogak nélkül elég nehezen boldogulnánk a rágással, táplálkozással. Természetesen a fogorvosok mást látnak fontosnak, mint egy átlagember, így a sorrend nem feltétlenül egyezik meg.

Az egészséges táplálkozáshoz mind a metszőfogakra, mind az örlőfogakra óriási szükségünk van, mondhatni elengedhetetlen a jelenlétük, mivel ezek segítségével “őröljük” meg az ételt, ami az előemésztés alapvető feltétele. Éppen ezért, ha elveszítünk belőle egyet, az hatással lehet mind az emésztésünkre, mind a hangképzésre és nem utolsó sorban a mosolyunk esztétikájára is.

Csak 1 fog, az semmi?

Mivel a rágás során egyenletes terhelés éri a fogakat, ezért ha egy kiesik a sorból, akkor annak a feladatát a többinek kell pótolnia, ezért azokra nagyobb terhelés esik, és ezáltal elkezdenek kopni. Arról nem is beszélve, hogy a szomszédos fogak elkezdenek mozdulni a hiány irányába, így a gyökerük is meglazul, ezáltal elveszítik a stabilitásukat.

Arról nem is beszélve, hogy így nem ugyanaz a terhelés éri az állkapcsot sem, aminek következtében az állkapocsízület gyulladásba kerülhet, sőt, az állkapocscsont is elvékonyodhat. Ennek közvetlen hatása van az emésztésre, mivel ha megváltozik az őrlés és az előemésztés, akkor az a szervezetben a későbbiekben hiányokhoz vezethet.

Több fog hiányzása esetén az ember hajlamos változtatni az étrendjén, valamint az egész táplálkozásán. Ez gyakran helytelen étrend kialakításához vezet, ami negatívan befolyásolja a fehérje, zsír, szénhidrát, vitaminok és az ásványi sók bevitelét és azok arányát. Arról nem is beszélve, hogy nagyobb hiány esetén az egész harapási helyzetre is hatással lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy a szervezet hiába próbálja magának megoldani a problémát, az hamarosan felborítja a rágóizmok kétoldali helyzetét. Továbbá adott esetben már nincs lehetőség a hiányzó fogak pótlására, annyira rossz az állkapocs állapota. Tehát minél később kezdünk el foglalkozni a fogpótlással, annál nagyobb egészségügyi kockázattal és költséggel számolhatunk.

A fogak elvesztése könnyen vezethet elszigetelődéshez, mivel ez a hiány mélyebben érinti az embert, így könnyedén vezethet depresszióhoz a későbbiekben.

MIt tegyünk?

Egy rövid gyógyulási idő után mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogyan pótoljuk az elvesztett fogat. Amennyiben csak 1 fogról van szó, akkor ez lehet foghíd vagy fogbeültetés. A híd meglehetősen olcsóbb verzió, de ha megfelelően ápoljuk, akár 10-15 évre is szólhat. A fogbeültetés ellenben egy egész életre szóló megoldás, bár költségesebb, de ha összevetjük, alapvetően lehet, hogy jobban megéri ezt választani.

Ha nem tud dönteni, érdemes felkeresni a Completdent Fogászati Klinikát, hiszen ott szakemberek adják meg a kellő felvilágosítást.

 

– PR cikk –

Címkék: ,