Posztolták a Szent László-tér korszerűsítési tenderét

Posztolták a Szent László-tér korszerűsítési tenderét
Nagyvárad- A napokban felkerült a közbeszerzési eljárások elektronikus honlapjára (SEAP) annak a nyílt versenytárgyalásnak a hirdetése, melynek tárgya a Regionális Operatív Program keretében finanszírozott korszerűsítése a nagyváradi Szent László térnek.

A megrendelő hatóság a nagyváradi önkormányzat, a tenderdokumentáció a Documentaţie şi Clarificări menüpontnál található meg.
Az árajánlatokat a városháza ügyfélszolgálati termében lehet benyújtani, a határidő 2014. október 20., 10 óra. A pályázatokat szintén ezen a napon fogják felbontani, 13 órakor a Polgármesteri Hivatalban. A részvételi garancia 375.403,12 lej.
A beruházás becsült értéke áfa nélkül 22.033.723,69 lej. Egyebek mellett sétáló övezetté változtatnák a Városháza utca és a Zöldfa utcai közötti részt úgy, hogy a járműforgalmat elterelnék a görögkatolikus püspöki székhely elé. Emellett kiszélesítenék a járdát körülbelül 10 ezer négyzetméterrel, és elköltöztetnék a villamosmegállókat. Kihelyeznének 56 villanyoszlopot energiatakarékos égőkkel, kicserélnének, illetve kitennének 39 padot, 22 szemeteskukát és 2 kerékpártartót, valamint átalakítanák a zöldövezetet, és leszednék a kábeleket a főtéri ingatlanok homlokzatairól.