Pontot menthettek volna

Pontot menthettek volna
Már az utolsó előtti helyen áll a Szatmárnémeti Olimpia a labdarúgó III. Liga 6. csoportjában. A Szatmár megyei csapatok közül egyébként egyedül a Someşul nyert a mai fordulóban.

A krízishelyzetben levő Szatmárnémeti Olimpia hiába játszott jól a III. Liga 15. fordulójának tegnapi mérkőzésén, a játékban levő összes pontot az ellenfél, a Félixfürdői Lotus Luceaf[rul vitte haza.

Az edző nélkül maradt sárga–kékek végig sakkba tartották a 6. csoport éllovasát. A bihariak az első félidőben még veszélyes helyzetet sem tudtak kidolgozni, míg túloldalt Tempfli ívelés és Dragomir kapáslövése után is kevéssel kerülte a kapufát a labda.

A második játékrészben továbbra is egyenlő ellenfele volt az Olimpia a Lotusnak, csak hogy a venndégegyütesnek sikerül betalálniuk: szögletből érkezett labdát fejelt a hálóba a Moldovan kapuja hosszúsarkánál felejtett Suteu. Ezután ismér Tempfli és Dragomir lövése veszélyeztette az ellenfél kapuját, azonban a legnagyobb egyenlítési esélyt Zsiga hagyta ki, aki negye órával a vége előtt egymaga szabadult a Lotus kapuja felé. Nyolc méterről az ifjú játékos zavartalanul vághatta volna kapuba a labdát, viszont az inkább keresztbepasszolt, így a védők menteni tudtak.

„Nagyon sajnálom még azt egy pontot is, amit most elvesztettünk. Még a hármat is megszerezhettük volna. Minden adott volt: korrekt bíráskodás, jó játék. Sajnos sokat hibáztunk az ellenfél kapuja előtt” – mondta Vasile Boudi, a klub alelnöke. Ezzel együtt azonban az Olimpia lecsúszott a táblázatban… az utolsó előtti helyre.

A Mikolai Turulnak sem sikerült pontot szereznie a tegnapi fordulóban. Igaz, a mikolaiak nem is vártak túl sokat a Marosvásárhelyi Trans Sil elleni mérkőzés után: 5–2–re győzött a Maros megyei együttes. Coman egyébként négy fejesgólt kapott, mindent szabadrúgásból.

A mikolaiak egyébként a 70. percben Ţânţaş góljával felzárkoztak 3–2–re, azonban a marosvásárhelyeik a hajrában szerzett két góllal eldöntötték a mérkőzés végeredményét.

 

„Szívküldi” a tulajnak

Szatmárnémeti Someşul „házifeladatot” teljesített a Kolozsvári Sănătateával szemben. Dacian Nastai edző legénysége könnyedén győzött 2–0–ra hazai pályán. A szatmári fiúk egyébként ajándékként szánták a sikert az együttes tulajdonosának, Mircea Govornak, aki tegnap ünnepelte születésnapját.

 

III. Liga, 6. csoport

15. forduló: Szatmárnémeti Someşul – Kolozsvári Sănătatea 2–0, Szatmárnémeti Olimpia – Félixfürdői Lotus Luceafărul 1–0, Marosvásárhelyi Trans Sil – Mikolai Turul 5–2, Szászrégeni Avântul – Nyárádtői Unirea 2–1, Belényesi Bihorul – Marosvásárhelyi Gaz Metan 3–0, Balázsfalvi Inter – Nagyváradi FC Bihor II 0–2, Nagybányai FC – Besztercei Gloria II 2–1, Szovátai Mobila – Dési Unirea 2–2, Kolozsvári U 1919 – Máramarosszigeti Marmaţia 1–2.

 

1. Luceafărul     15       11        2         2          33–13    35

2. Avântul           15       10        0          5          27–15    30

3. Someşul       15        8          4          3          27–14    28

3. Gloria II          15        8          2          5          34–23    26

5. Dési Unirea  15        7          5          3          21–14    26

6. Nagybánya    15        7          4          4          26–17    25

7. Trans Sil        15        6          6          3          19–9      24

8. Gaz Metan     15        6          4          5          24–22    22

9. Belényes       15        6          3          6          15–13    21

10. Mobila          15        5          6          4          15–19    21

11. Nyárádtő     14        6          2          6          15–16     20

12. Turul            14        5          2          7          21–28     17

13. Sănătatea   15        4          3          8          21–31     15

14. Marmaţia     15        5          0          10        16–28    15

15. Bihar FC II   15        4          2          9          20–33     14

15. Inter              15        4          2          9          13–26     14

17. Olimpia        15        4          3          8          16–21    12­*

18. U 1918         15        2          2          11        9–30       8

* – 3 pont levonással büntetett játékos