Ponta védelmébe vette a pártja által leváltással fenyegetett román kormányt

Ponta védelmébe vette a pártja által leváltással fenyegetett román kormányt
Victor Ponta volt román miniszterelnök nyílt levélben kérte szerdán a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságát, hogy ne “végezze ki” saját kormányát, vagyis ne vonja meg a bizalmat a kevesebb mint fél éve beiktatott Sorin Grindeanu szociáldemokrata miniszterelnöktől.

Ponta szerint a párt megítélését veszélyeztető politikai hiba lenne, ha a PSD valódi objektív ok nélkül saját kormánya ellen terjesztene bizalmatlansági indítványt a parlament elé. Arra az esetre, ha ez mégis bekövetkezik, a PSD vezetőségéből immár kiszorult volt pártelnök kilátásba helyezte, hogy a parlamentben megszervezi azon PSD-képviselők csoportját, akik nem szavaznak meg egy ilyen “hibás döntést”.
Ponta emlékeztette a PSD vezetőségét, hogy a Grindeanu-kabinet PSD-s tagjait Liviu Dragnea pártelnök választotta ki, és szintén a PSD elnöke vállalta a felelősséget azért a kormányprogramért, amelynek a késedelmes végrehajtása ürügyével most lemondásra próbálják kényszeríteni Grindeanut. A PSD jelenlegi vezetőjét egy ideje nyíltan bíráló Ponta a román médiának nyilatkozva úgy vélekedett, hogy Dragneának személyes ambíciója a miniszterelnök eltávolítása, akinek Ponta szerint az egyedüli “vétke” az, hogy nem elég engedelmes.
Szerda délelőtt Grindeanu kötetlen, kedélyes beszélgetést folytatott a kormánypalota lépcsőin az ott várakozó újságírókkal, és maga is úgy fogalmazott: “nyilvános kivégzésre” számít a PSD végrehajtó bizottságának ülésén. A kormányfő szerint Dragnea nem személyesen, hanem közvetítőkön keresztül szólította fel lemondásra. Grindeanu megerősítette az újságíróknak, hogy nem készül önként lemondani, néhány miniszter lecserélését viszont maga is indokoltnak tartja.
A PSD végrehajtó bizottsága szerda délután ül össze a bukaresti parlamentben, hogy kiértékelje a Grindeanu-kormány tevékenységét.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter