Ponta sürgette Basescut, hogy nevezze ki őt miniszterelnöknek

Ponta sürgette Basescut, hogy nevezze ki őt miniszterelnöknek
Victor Ponta, a román Szociálliberális Unió (USL) egyik vezetője a brit hírügynökségnek adott interjúban szerdán sürgette Traian Basescu elnököt, hogy vegye tudomásul az unió választási győzelmét, és ismét nevezze ki őt miniszterelnöknek, különben az ország visszasüllyed a politikai zűrzavarba.

 

A kétharmados választási győzelmet arató USL hatalmi harcban áll Basescuval, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy soha nem fogja még egyszer kinevezni a 40 éves Pontát miniszterelnöknek – írta a Reuters.

Minden huzavona az új kormány megalakítása körül hetekig tartó sodródásra ítélné a recesszióval küzdő országot, és késleltetné a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy új hitel felvételéről, miután a jelenlegi 5 milliárd eurós IMF-hitelmegállapodás a jövő év elején lejár – tette hozzá a Reuters.

A brit hírügynökség emlékeztetett: Ponta és csapata idén júliusban megpróbálta eltávolítani az államfőt, arra hivatkozva, hogy túllépte hatáskörét, de az Európai Unió súlyos bírálatát vonta magára, Brüsszel a jogállamiság aláaknázásával vádolta a Ponta-kormányt.

“Azt várom, hogy Basescu elnök tiszteletben tartja az alkotmányt és a románok akaratát” – válaszolt Ponta a Reuters írásban feltett kérdéseire. “Ha más utat választ, veszélyezteti Románia stabilitását egy nagyon kényes pillanatban” – tette hozzá.

Ponta már Románia harmadik miniszterelnöke az idén. Elődeit a megszorító intézkedések és a korrupció miatt kirobbant utcai tiltakozások buktatták meg.

Basescu ugyan némileg enyhített a Pontával szembeni hangnemén, de eddig nem tett egyértelmű nyilatkozatot, hogy kit nevez ki miniszterelnöknek – írta a Reuters.

Címkék: , ,