Ponta: régiók kellenek a túlzott központosítás helyett

Ponta: régiók kellenek a túlzott központosítás helyett
Közigazgatási régiókra van szüksége Romániának a jelenlegi “szupercentralizált” rendszer helyett – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök kedden azon a fórumon, amelyet a román tudományos akadémián rendeztek az ország regionális átszervezéséről.

 

A kormányfő rámutatott, hogy ő maga is nap mint nap szembesül a túlzott központosítással, márpedig szerinte egy szupercentralizált kormányzás nem lehet hatékony. Példaként az igazságszolgáltatást hozta fel: Romániában majdnem minden per a legfelsőbb bíróságon fejeződik be, holott szerinte az igazságszolgáltatást úgy kellene megszervezni, hogy a pereket a regionális táblabíróságokon lehessen lezárni.

“Másutt egy állam legfelsőbb bíróságán, Amerikában például, kilenc bíró dolgozik. Romániában 120-130, és így is kevesen vannak az ügyek számához képest” – érvelt Ponta, hozzátéve, hogy az igazságszolgáltatást is a megalakítandó közigazgatási régiók szintjén kell megszervezni.

A román kormányfő elismerte, nem az Európai Bizottság kéri Romániától a közigazgatási régiók megalakítását, de szerinte Brüsszel is üdvözli az elképzelést. Rámutatott: a régiók létrehozásától Bukarest azt reméli, hogy növekedni fog az uniós támogatások lehívásának hatékonysága, mert “most a megyék legnagyobb gondja, hogy az uniós pályázatok önrészéért a bukaresti minisztériumokban kell kilincselni”.

Ponta felhívta a figyelmet arra, hogy a régiók kialakításáról kezdődött közvita értelmetlenné válik, ha nem sikerül az első lépést megtenni, azaz beépíteni az alkotmányba a közigazgatási régiók fogalmát, meghatározni ezek hatáskörét és elfogadtatni az új alaptörvényt a népszavazáson. A kormányfő arra utalt, hogy az alkotmánymódosításhoz érvényes népszavazás szükséges, és egyes elemzők szerint kétséges, hogy egy esetleges referendumon a részvétel meghaladja az – ötven százalék plusz egy fős – érvényességi küszöböt.

A kétharmados többséggel rendelkező Szociálliberális Szövetség (USL) a 2013-as év két legfontosabb célkitűzéseként határozta meg az alkotmánymódosítást és a közigazgatási régiók megalakítását. Az USL azt szeretné, ha az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszakában Romániából már az újonnan megalakult közigazgatási régiók pályázhatnának az uniós támogatásokra.