Ponta fenntartja Magyarországot bíráló álláspontját

Ponta fenntartja Magyarországot bíráló álláspontját
Victor Ponta román miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy fenntartja Magyarországgal kapcsolatos álláspontját, és ismét bírálta a magyar-román határra tervezett kerítés megépítését.

A kormányfő saját pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfői tanácskozása után újságírói kérdésre válaszolva beszélt Magyarországról. Elmondta: egyelőre fenntartja álláspontját, ami megegyezik a szerb, a horvát, az osztrák miniszterelnök, az Európai Bizottság és az ENSZ-főtitkár véleményével.
Eszerint – tette hozzá – Magyarországnak a menekültkérdésben tanúsított magatartása Európa-ellenes, és szégyen Európa számára.
Példátlannak nevezte, hogy Magyarország kerítést épít két EU-tagállam, Románia és Magyarország közé, és úgy vélte, hogy ennek nincs semmi köze az európai szellemiséghez.
“Ezért továbbra is védeni fogom a hazámat és a kormányomat” – mondta Ponta.
Hozzátette: felháborítónak tartja, és szerinte Romániában mindenki így kell viszonyuljon ahhoz, hogy a magyar hatóságok beavatkoznak a román belpolitikai játszmákba.
“Nincs az a lakáj a román médiában vagy a politikában, aki örül annak, hogy valaki Budapestről szidja Romániát. Azt akarom, hogy hazánkat Bukarestből irányítsuk mi, és ne mások tegyék Budapestről” – mondta Ponta.
Liviu Dragnea, a PSD ideiglenes elnöke hétfőn elzárkózott attól, hogy válaszoljon a román-magyar diplomáciai vitára vonatkozó újságírói kérdésekre.
A hét végén újabb diplomáciai pengeváltás volt Románia és Magyarország között, miután Bogdan Aurescu román külügyminiszter kijelentette: a határok lezárása “autista és elfogadhatatlan cselekedet”, amely sérti az Európai Unió szellemiségét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált, hogy “több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől”. A román külügyminisztérium vasárnap nem akarta kommentálni Szijjártó “újabb”, a román fél által “provokálónak” tartott kijelentéseit.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter