Póló: erősített a VSK

Az utóbbi három év vízilabda
bajnoka, a Nagyváradi Városi Sportklub
két fiatal tehetséggel erősítette
keretét a napokban.


Egyiküket már láthatták
élőben a sportág váradi
szerelmesei, 2006-ban a nagyváradi Ioan
Alexandrescu Uszodában megrendezett
ifjúsági Európa-bajnokság
alkalmával. Kincses Attila, merthogy róla
van szó, a beállós poszton
szerepel, s a Ferencváros
együtteséből igazolt városunk
bajnokcsapatába. A 2008-ban korosztályos
világbajnokságot nyert Kincses 1987
július 18-án született, 1,85 m magas
és 95 kg súlyú, s a hírek
szerint azt a Zentai Tamást hívatott majd
helyettesíteni, akinek
játékával elégedetlen volt
a váradi tréner, ezért vele
szerződést bontottak. A másik
ígéretes tehetség – a
Kolozsvári CFR-elnök, Gheorghe Mreşan
nevelt fia –, a már
töbszörös román
válogatottságig jutott, Tiberiu Negrean,
aki a Rapid és a Steaua után igazolt
Nagyváradra. Egyébként az
ominózus váradi ifi Eb-n Negrean is jelen
volt a román válogatott színeiben,
s a kkor csapata gólkirálya lett.

Ami a háromszoros bajnokcsapatot illeti, a VSK
játékosai (kivéve a
sérült Cosmin Baidocot és George
Tarnoveţchi, illetve a válogatottal a
római világbajnokságra
készülő Kádár
Kálmánt, Nicuşor Diaconut és
Tiberiu Negreant), akikhez ma csatlakozik a
három magyar pólós (Barát,
Monostori és Kincses), napi két
edzéssel készülnek az új
idényre, s szintén az együttessel
edz hat (Bogdan Câmpianu, Alex Popoviciu,
Freundlich Ádám, Horia Popa, Giuliano
Sabău, Mircea Fürtös)
ígéretes ifi is.