Polgári esték a Hazajárókkal

Polgári esték a Hazajárókkal
A Duna Televízió Hazajárók című műsorának stábja látogatott el hétfőn Nagyváradra. A közkedvelt műsor készítőivel az Ady Endre Líceum dísztermében találkozhattak az érdeklődők.

 

Mintegy száz érdeklődő jelent meg hétfőn délután az Ady Endre Líceum dísztermében, hogy találkozzon a Duna tévén sugárzott Hazajárók című műsor készítőivel. Kenyeres Oszkár szerkesztő, és szereplőtársa Jakab Sándor, valamint a műsor rendezője, Moys Zoltán, operatőre Schödl Dávid és a hangmérnök Tóth József is jelen voltak a Polgári esték rendezvénysorozat keretében megszervezett közönségtalálkozón. A stáb egyébként május 14–19. között Bihar megyében forgat.

A rendezvény kezdetén Kenyeres Oszkár elárulta, hogy 1999-ben alapítottak egy egyesületet a Börzsönyben, mely turistatáblák állításával és karbantartásával foglalkozott, és itt ismerkedtek meg a Hazajárók későbbi szereplői. A Hazajárók 2011 őszén indult a Duna tévén, és 2012-ben már meg is kapta a Magyar Örökség Díjat. A közönségtalálkozón Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor válogatott képek vetítésével adtak ízelítőt élményeikből. Elmondták, hogy Európa sok helyén jártak már, de semmi sem hasonlítható a Kárpát-medence tájaihoz, melyeknek sajátos varázsuk és hangulatuk van. Kenyeres Oszkár kiemelte, hogy túlnyomórészt gyalogosan teljesítik a túrákat, de szükség esetén kutyaszánnal, kenuval, hátaslóval, szekérrel is közlekednek, és bár nem szeretik, de olykor rákényszerülnek arra, hogy valamilyen járművel tegyék meg a túrautat. Kenyeres Oszkár mesélt a nehézségekről is, amelyekbe útjaik során ütköznek: elsőként említette a kutyákat, amelyekkel számos esetben meggyűlik a bajuk, de szerencsére komoly sérülést még nem szenvedtek miattuk. Gondot okoz továbbá az időjárás, különösen a kamera sínyli meg ha csapadékos az idő, de a köd, a lavinaveszély és a kőomlás is kalandosság-biztosító tényezők. Mégis, miért éri meg mégis túrázni ilyen viszontagságos körülmények között, tették fel maguknak a kérdést, és mind Kenyeres Oszkár, mind Jakab Sándor azt válaszolták, hogy életre szóló élmény maga a táj látványa, továbbá felbecsülhetetlen élmény számukra a határon túli magyar közösségekkel való találkozás.

Szívvel dolgoznak

A bemutató után a közönség kérdéseire válaszoltak a műsor alkotói. Többen is megköszönték a stábnak azt, hogy bemutatják a Kárpát-medence csodálatos tájait. Marossy Anna, Nagyvárad közismert természetvédője felszólalásában kiemelte, hogy azért ilyen sikeres és közkedvelt a Hazajárók sorozat, mert érződik a készítőin az, hogy szívvel végzik a dolgukat. A közönséggel való beszélgetés során felszólalt Moys Zoltán rendező is, kiemelve azt, hogy akárhová mennek, az emberek szeretetével és megbecsülésével találkoznak, „ezért mi tartozunk köszönettel önöknek” – fogalmazott. Kérdésre válaszolva Moys Zoltán kifejtette, hogy eddig összesen 62 rész készült el a sorozatból, de még legalább 350-400 részt tudnának leforgatni. Elárulta, hogy júniusban befejeződik a sorozat aktuális évadja, de mivel a Duna TV vezetősége szereti a műsort, ezért valószínűsíthető, hogy ősztől egy újabb évad indul a tévécsatornán. Ennél távlatibb tervekről nem tudott beszámolni a rendező, noha, mint mondta, igény mutatkozik dvd-k, vagy könyv kiadására, de mivel a műsor jogaival a Duna TV rendelkezik, ezért ebben a kérdésben is s tévécsatorna dönt. A műsor magyarországi fogadtatásáról szólva Moys Zoltán elmondta, hogy nagyon sokan rácsodálkoztak arra, hogy közvetlen közelükben ilyen rendkívüli szépségű tájak vannak, sőt, sokaknak, akiknek teljesen torz képük volt a határon túli magyarságról, ennek a műsornak a hatására változtatták meg véleményüket róluk, rólunk. Az érdekfeszítő, jó hangulatban lezajló esemény végén a Hazajárók stábja rövid kvízjátékkal is készült, a különböző, Kárpát-medence földrajzára vonatkozó kérdésekre adott helyes válaszokat dvd-kel és borral jutalmazták.

Pap István