PNL: „súlyos RMDSZ-es pénzügyi visszaélések”

PNL: „súlyos RMDSZ-es pénzügyi visszaélések”
Egész gépezetet működtet a megyei tanácsot irányító RMDSZ a közpénzek pártközeli magáncégekhez való átjátszására – állítja Ilie Bolojan megyei PNL-elnök. Az Állami Számvevőszék vonatkozó jelentését is bemutatta.

Többek között a Varadinum kapcsán is ötszázezer lejt juttattak a megyei Tanács RMDSZ-es vezetői pártközeli magáncégekhez, de más rendezvények kapcsán is. Ezt a PNL megyei szervezetének elnöke, Ilie Bolojan állítja, aki a váradi pártszékházban az általa mondottakat további részletekkel is kiegészítve két PNL-es megyei tanácsossal, Ionel Avrigeanuval és Calin Gallal közösen tartott tájékoztatót. Mint elmondták az Állami Számvevőszék vizsgálódott az RMDSZ-PSD vezette Megyei tanácsnál és a Pásztor Sándor elnök, valamint munkatársa, Ioan Mang PSD-s alelnök által irányított megyei testületnél 2,5 millió lejes illegális pénzforgatást állapított meg. Szerkesztőségünk kérdéseire Bolojan azt mondta, a Számvevőszék kárként állapította meg a nagy összeget kiadó különféle tételeket, és annak megtérítésére utasította az illegális manőverekben résztvevő megyei tanácsi vezetőket, alkalmazottakat. Szintén lapunknak Gal azt mondta, “a vizsgálat után a felelősök maguk is elismerték törvényellenes manővereiket, mindezek miatt kijelenthető, hogy pénznyelőkként működtek a Megyei Tanács egyes igazgatóságai”. Konkrétan a Fejlesztési és Projektmegvalósítási Igazgatóságra (DDIP), valamint a Szociális-Közösségi Igazgatóságra (DSC) gondolt – a Számvevőszék ugyanis azt állapította meg, hogy ezen igazgatóságokon át juttattak az RMDSZ vezetőkhöz közeli szervezetekhez, alapítványokhoz és cégekhez összesen 2,5 milliónyi közpénzt. Gal szerint “mindezért a PNL most követeli a két igazgatóság azonnal megszüntetését, azok vezetőinek, Nagy-Máté Andrásnak, Póti Csabának és Fenesi Tibornak a lemondását vagy lemondatását.

Konkrétumok

A PNL képviselői szerint például a Festum Varadinum megszervezése körül kiemelkedő pénzügyi szabálytalanságokat tárt fel a Számvevőszék. Így összegeztek: “az RMDSZ vezetésű Megyei Tanács leszerződött az RMDSZ-es Kulturális Alapítvánnyal és a köreikbe tartozó Festinus kft.-vel százezer lejes támogatásra, ez formailag a fellépők és a hangosítás finanszírozását célozta, de az előírások dacára nem született erről tanácsi határozat, csak e nélkül lepapírozták, így a Számvevőszék szerint már ez az összeg is szándékos károkozás. Ráadásul tiltott módon kettős finanszírozást is intéztek, mert a Megyei Tanács már említett Szociális Igazgatósága még adott harmincezer lejt, eközben pedig a másik említett igazgatósághoz mindenféle RMDSZ közeli szervezetek nyújtottak be finanszírozási kéréseket, így álcázva még több pénzt szereztek. Így az RMDSZ által felvállalt Varadinum rendezvénysorozatra hivatkozva kétszázezer lejnyi illegális pénzmozgás történt”.

Bolojan hozzátette: “Csak egyetlen példa, emellett az RMDSZ a hozzá közeli civil szervezetek révén magánkézbe juttatott még tavaly mintegy 700 ezer eurót, mégpedig pusztán formai, a közösségeket semmiben nem segítő projektekre hivatkozva, és sokszor a törvényi előírásokat is megszegve. Általában háromféle módon sértettek törvényt a Megyei Tanácsnál a pénzek kifolyatásakor a Számvevőszék szerint. Mégpedig sokszor vagy nem volt meg a kötelező önrész, vagy azt is közpénzből állták, az RMDSZ hálózata révén, máskor kettős finanszírozással éltek, illetve sokszor nem dokumentálták a költéseket, vagy utólag gyártottak dokumentációt”. Bolojan hozzátette: “Már értem miért haragszik rám az RMDSZ és miért próbálja rossz híremet kelteni, hiszen egész gépezetet készítettek arra is, hogy futószalagon gyártsanak úgymond magyar rendezvényeket, amelyekre hivatkozva például a város támogatási pénzét is hozzájuk közel álló cégeknek játsszák át – de a város kivette a kezükből ezt a közpénz-forrást, a magyar rendezvényeket megtartva, de a pénzfolyatást elzárva”.

Gal szerint nemcsak Váradon jár így el a Megyei Tanács, hanem mindenütt, ahol csak tud, az RMDSZ-es vezetés hozzá közel álló cégeket bíz meg mindenféle rendezvények hangosításával, ugyanakkor mindenféle alapítványokat támogat “többnyire formális pályázatok alapján” – példaként említette itt a szalárdi Agape alapítványt és a biharrósai Diakónia alapítványt. Magáncégeket is sorolt, amelyek révén szerinte közpénzeket szerveznek ki, nevesítve a tárkányi Davidam kft.-t, a Festin Ace kft.-t továbbá a Multitask kft-t.

“Preferenciális elosztás”

A tájékoztató másik de ezzel összefüggő témájaként Bolojanék kifogásolták, hogy a Megyei Tanács RMDSZ-PSD-ALDE-vezetése preferenciálisan osztja el a megye településeinek a támogatásokat. A PNL főleg azt kifogásolja, hogy míg a tanácsot irányító pártok emberei által vezetett települések bőven kapnak, addig a PNL-s települések lényegében semmit. Fel is sorolta: hat PNL-s település kapott valamicskét, negyven jelképeset, nyolc pedig semmit. Ionel Avrigeanu hozzátette: “ahol egyáltalán kaptak valamit PNL-s vezetésű települések, ott sem fejlesztésre, hanem a helyi egyházaknak juttatták a pénzt, különalkuk révén, de amire maguk a PNL vezetők kértek, arra nem kaptak. Összességében a támogatásoknak csak tizenhat százaléka ment PNL-s vezetésű településekre”. Mindezért Bolojanék most azt fontolgatják, hogy közigazgatási bíróságon támadják meg a vonatkozó megyei tanácsi határozatot. Arra a kérdésre, hogy ahol egyáltalán adtak PNL-s teleppüléseknek, vajon miért a vezetők kizárásával, inkább az egyházak révén tették ezt, Bolojan így válaszolt: “egyszerűen azért, mert Pásztor az egyházak révén közpénzekből is a saját szavazótáborát építi tovább, Mang pedig rájött, hogy követheti ezen az úton – a Megyei tanács közben nem foglalkozik a települések igazi gondjainak megoldásával”. Hozzátette: “A Számvevőszék által feltárt visszásságok miatt nem a PNL dolga büntetőfeljelentést tenni, mi most jeleztük mindezt, az ügyészek hivatalból eljárást indíthatnak – ugyanakkor fontos tudni, hogy mindez nem magyarellenesség, a közpénzek elslíbolása nem etnikai kérdés, nincs nemzetiségi töltete”.

Szeghalmi Örs