Pilótaképzés milliárdos veszteséggel

Több mint egymilliárd forint vesztesége keletkezett a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) amiatt, hogy nem töltötte fel a kanadai pilótaoktató programot az elmúlt két évben – írja a Magyar Nemzet.

Az ügy miatti vizsgálat szerint az előző kormány értelmetlenül sok képzési helyre szerződött. A veszteség abból adódott, hogy a lemorzsolódott pilóták után is fizetni kellett, így 563 millió forint teljesítés nélküli kifizetés történt.

Több száz millió forintot fizettek ki azért is, mert az oktatópilóta-létszámot sem tudták megfelelően feltölteni. Az is előfordult, hogy dán pilóták tanultak magyar pénzből az üres helyeken.