Piknikezni csak a Szilvásban

Piknikezni csak a Szilvásban
A nagyváradi helyi tanács legutóbbi ülésén elfogadta a piknikezési szabályzatot tartalmazó határozatot, mely leszögezi, hogy piknikezni kizárólag a Szilvásban erre a célra kialakított területen lehet.

Ha bármilyen más közterületen piknikezni kíván valaki, ehhez előzetes engedélyre van szüksége. Az egyhangúlag elfogadott szabályzat kimondja, hogy a város által karban tartott Szilvás piknikező hely naponta 8–23 órák között van nyitva, ugyanakkor egy sor kötelezettsége is lesz a piknikezőknek. A Szilvásban tartózkodóknak tilos a növényzetet, vagy bármilyen tárgyat megrongálni, Szemetet csak az arra a célra kijelölt helyekre szabad dobni, a szelektív hulladéktárolókba pedig szelektíven kell bedobni a szemetet, a piknikezés helyét tisztán kell hagyni, a piknikövezetben tilos tüzet gyújtani, mint ahogy szigorúan tilos cigarettacsikket, vagy bármiféle égő tárgyat eldobni a piknik helyszínén. A piknikezők autóikat csak a kijelölt parkolóhelyen hagyhatják, a szükségleteiket az erre kijelölt helyeken végezzék el, a testi higiéniás anyagokat, szereket a folyóparttól számított minimum harminc méteres távolságban használhatják. Tilos a piknik helyszínén elmosogatni az edényeket, tilos a vadállatokat etetni, nem szabad zavarni a környéken lakókat és a többi piknikezőt. A piknik övezetet a nagyváradi helyi rendőrség naponta ellenőrzi. Tüzet gyújtani csak akkor lehet, ha erre a célra speciális helyet alakít ki a helyszín működtetője. Az elfogadott szabályzat megsértése jelentős pénzbüntetéseket von maga után.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter