Petőfi-szavalóverseny és ünnepség Szalárdon

A szavalóverseny minden résztvevője ajándékban részesült. Fotó: Kocsis Olivér
A szavalóverseny minden résztvevője ajándékban részesült. Fotó: Kocsis Olivér
Az elmúlt szombaton a tizedik Petőfi Sándor Szavalóverseny és március 15-i ünnepség zajlott a szalárdi kultúrházban, melyet a Szalárdi János Egyesület minden évben megrendez a körzeti iskolák tanulói számára, ezzel tisztelegve nemzetünk nagyjai előtt.

Tizenegy településről érkeztek gyerekek, pedagógusok, szülők a versenyre: Bihar, Paptamási, Szentjobb, Hegyközújlak, Hegyközcsatár, Hegyközpályi, Hegyközszentmiklós, Kiskereki, Hegyközszentimre, Jákóhodos, Szalárd képviseltette magát. Összesen 48 gyerek szavalatát hallgatta meg a zsűri, melynek tagjai voltak dr. Pető Csilla tanfelügyelőnő, Szigeti Ferenc nyüvedi lelkész, Fügedy Anikó margittai tanítónő, Hermann Ferenc színész. Kőrösi Mária tanítónő, a szervező egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, majd megtekintettek egy rövid kisfilmet az elmúlt tíz évről. Jó volt látni a fejlődést, amit nemcsak a képek adtak vissza, hanem a zsűri két tagja is megemlítette, hiszen Pető Csilla és Szigeti Ferenc tíz éve minden évben együtt ünnepeltek a szalárdiakkal ezen a rendezvényen. Köszöntötte a vendégeket dr. Nagy Miklós polgármester, Prém Mónika igazgatónő és Varga Botond helyi lelkész is, arról szólva, hogy milyen fontos magyarságunk megőrzéséért ilyen rendezvényeken részt venni, együtt ünnepelni, identitástudatunkat erősíteni. Kőrösi Mária büszkén számolt be arról a megtiszteltetésről, hogy a szavalóverseny a 2018 Kulturális Örökség Európai Éve programsorozat része lett. Arról is szólt, hogy mind a kulturális, mind a történelmi bemutatókra már hetekkel előtte megkezdődött a felkészülés: kokárdakészítés, rajzok, plakátok, az ünnephez kötődő alkotások díszítették a színpadot és az egész termet. Idén is felléptek a szalárdi iskola diákjai és kórusa, valamint a Pitypang néptánccsoport ifjú táncosai, akik az 1848-as forradalom eseményeiről tartottak egy rövid műsort Gebe Béla, Gorzó Ilona, Fenesi Amália, Kőrösi Mária tanárok irányításával.

Kiállítás

Négy korcsoportban szavaltak a tanulók egy szabadon választott Petőfi-verset. Legtöbben a III. osztályosok jelentkeztek, 18-an, a IV-esek 10-en, az V–VI. osztályosok 12-en, míg a VII–VIII-os tanulók közül 8 szavaló versenyzett. Idén is fellépett a Pitypang néptánccsoport, szatmári lakodalmas táncjátékot mutattak be, ami után a csoport vezetője megköszönte Rácz Lajosnak és Szerefi Ilonának a néptáncoktatásban nyújtott segítséget. A verseny szünetében a jelenlévők falatozás, teázás, kávézás közben megtekinthették a szalárdi fiatal képzőművészek vásárlással egybekötött kiállítását: Csete Anna festményeit, Szerefi Brigitta virágait, valamit Papp Erzsébet varrónő munkáit. A díjkiosztást már nagyon várták a versenyzők. Több különdíjat is átadhattak, köszönet érte a Napsugár gyermekirodalmi folyóiratnak, a Pro Familia Alapítványnak, a Gyermekmentő Szolgálatnak, és a Romániai Magyar Pedagógus Szövetségnek. Minden résztvevő ajándékban részesült. Pető Csilla tanfelügyelőnő értékelte az elhangzott szavalatokat, megdicsérve a gyerekeket és felkészítő pedagógusaikat. Megköszönte Kőrösi Mária tanítónő munkáját, hogy tíz éve rendületlen megszervezi a versenyt, ami egyre színvonalasabb lett.

A díjazottak névsora

III. osztály – 1. Istvándi Stefánia (Szentmiklós, Napsugár különdíj) és Mester Dóra (Hegyközújlak, Napsugár különdíj), 2. Szegecs Kevin (Szentmiklós), 3. Béres Sarolt Tamara (Szentmiklós), dicséret: Mierlut Gréta (Szalárd), különdíj Kovács Vivien Nikolett (Pályi), Napsugár különdíjak: Csiri Petra (Tamási), Nagy Patricia (Szentimre), Teleki Fruzsina (Hodos); IV. osztály – 1. Fajt Gréta (Szalárd), 2. Szabó Zoé (Bihar), 3. Dobai Bianka (Hodos), dicséret Izsáki Zsanett (Bihar), különdíj Orbán Szabolcs (Hodos), V–VI. Osztály – 1. Nagy Bianka (Tamási), 2. Gáspár Dániel (Tamási), 3. Mierlut Jonatán (Szalárd), dicséret Korodi Gabriella (Szentjobb); VII–VIII. Osztály – 1. Kőrösi Mátyás (Szalárd) és Kozák Brigitta (Csatár), 2. Mészáros Franciska (Szentjobb), 3. Szabó Beáta Csilla (Csatár). Fődíjas Szabó Ákos Áron VI. osztályos, Szalárdról.

Rencz Csaba