Petőfi helyett Szacsvay

Petőfi helyett Szacsvay
Ilie Bolojan polgármester közbenjárására az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Nagyváradon a Szacsvay szobornál ünnepelheti március 15-ét.

 

 

Mint arról már korábban beszámoltunk, az EMNP és az RMDSZ helyi vezetői közötti politikai alku nyomán sz EMNP a Petőfi szobornál ünnepelte volna március 15-ét, azonban Ilie Bolojan a város polgármesterének közbenjárására mégis sikerül Szacsvay Imre szobránál megtartaniuk ünnepségüket. Tegnap délelőtt a Szacsvay szobornál tartott sajtótájékoztatón számolt be erről Kristófi Kristóf és Csomortányi István az EMNP és Nagy József Barna az EMNT képviseletében. Megtudtuk, hogy az EMNP március 8-án nyújtotta be területfoglalási igénylését a polgármesteri hivatalhoz, melyben azt kérte, hogy március 15-én 14.30 – 16.30 órák között a Szacsvay szobornál ünnepelhessen a párt. A jóváhagyást március 12-én bocsátotta ki a hivatal, melyben szerepel az, hogy az RMDSZ beleegyezésével történik meg a Szacsvay szobor környékének átadása az említett időintervallumban az EMNP számára.

 

Törvényes ünneplés

 

Kristófi Kristóf az EMNP nagyváradi elnöke elmondta: „köszönjük a nagyváradi önkormányzat bölcs döntését, és külön öröm számunkra, hogy törvényesen ünnepelhetünk a Szacsvay szobornál.”

Csomortányi István az EMNP partiumi szervezési igazgatója a következő tanulságot vonta le az esetből: „amit nem sikerült megoldania két magyar szervezetnek, azt megoldotta a város román polgármestere.” A politikusok elmondták, hogy korábban az EMNP tüntetést szervezett hétfőre, amiért nem ünnepelheti meg a nemzeti ünnepet egy olyan közterületen, ami nem is lesz elfoglalva akkor, amikor ők ünnepelnének. Elmondásuk szerint Ilie Bolojan felmérhette, hogy az RMDSZ ki akarja szorítani a tőle független szervezeteket a közterületekről március 15-én, ezért is foglalt le a szövetség minden március 15-én számba jöhető közterületet 12-20 órák között. Az EMNP-s politikusok tudomása szerint az RMDSZ nagyon nehezen ment bele a területátadásba, míg Ilie Bolojan feltehetőleg el szerette volna kerülni, hogy az EMNP tüntessen, ezért bírta rá az RMDSZ-t a terület átengedésére. Ehhez kapcsolódva Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei elnöke elmondta: „Szacsvay Imre szobra az egész nagyváradi magyarságé, és azt nem sajátíthatja ki magának senki.”

 

A program

 

Az EMNP és az EMNT műsora három órától kezdődik, de már az előkészületek során fog muzsikálni a Csökmői Fúvószenekar. Az ünnep 15 órakor a Szózat eléneklésével kezdődik, majd ünnepi beszédet mond Tőkés László EP-képviselő, az EMNT-elnöke. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének március 15-i, ünnepi üzenetét felolvassa Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke. Ezt követően ünnepi beszédet mond Csóti György, a Fidesz országgyűlési képviselője és Zatykó Gyula, az EMNP partiumi régióelnöke. Az eseményen fellép a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákkórusa, a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok. A koszorúzás után a Himnusz eléneklésével végződik az EMNP és az EMNT ünnepsége Szacsvay Imre szobránál. Fél ötkor ökumenikus istentisztelet lesz a Nagyvárad-olaszi református templomban.

 

Pap István