ERDON Helyi hírek

2014.12.15. 11:37

Az egyetlen profi modellesünk...

A fél világot bejárta már. A magyar származású Judea Amalia Várad talán legismertebb - és szerinte egyetlen - profi modellügynökségét vezeti. Sok hírességgel is dolgoznak ma már tanítványai. Ő pedig a váradi színháznak is.

A fél világot bejárta már. A magyar származású Judea Amalia Várad talán legismertebb - és szerinte egyetlen - profi modellügynökségét vezeti. Sok hírességgel is dolgoznak ma már tanítványai. Ő pedig a váradi színháznak is.

- Hogyan indult a pályád?

- Már amikor a kolozsvári művészeti líceumot elkezdtem, akkor tudtam, hogy művészettel akarok foglalkozni. Utána majd a képzőművészeti egyetemet is elvégeztem. Azt is Kolozsváron. Hat éves képzésem során még világosabbá vált bennem, mivel is szeretnék foglalkozni.

- Mivel?

- Akkoriban már három év volt az alapképzés, és utána divat szakon folytattam a továbbtanulást. Ekkor már tudtam, hogy ez az, ami igazán érdekel. Amikor aztán végeztem az egyetemen, elköltöztem ide, Nagyváradra.

- Nagyobb településről kisebbre, ráadásul egy olyan országban, amely ilyen szempontból is alig mozgott még akkoriban. Nem lehetett könnyű...

- Igen, az az igazság, hogy itt nagyon kevés dolog történt akkoriban. Például amikor az elején akartam divatbemutatót rendezni itt, egyszerűen nem voltak modellek. Úgyhogy nekiálltam én keresni.

- Gondolom, itt indult a céged...

- Végül is igen. Kerestem pár lányt, akivel foglalkoztam, és betanítottam őket, hogy kell ilyen eseményeken fellépni. Így született meg az ötlet, hogy modellügynökséget nyissak. Mivelhogy mindig szükségem volt modellekre, a bemutatóim miatt. Ebből lett az Amalia Fashion Models cég.

- És manapság milyen a konkurencia itt, Váradon?

- Konkurencia? Az nincs. Profi ügynökség nem létezik több.

- Nincs? Dehát szinte minden második-harmadik lány azt meséli, hogy bármivel is foglalkozik, amellett még modellkedik is valahol.

- Na igen, próbálkoznak néhányan ilyesmivel még, vállalkozások formájában, de messze állnak attól, hogy komolyan legyenek, nemhogy konkurencia. A legtöbb lány meg azért mesél ilyesmiket, mert jól hangzik. Egy részük csak mondja magáról, de vannak olyanok is, akik egy-egy egyszerű fotóssal, vagy fantomcéggel dolgoznak. A valódi modellek pedig általában nem is maradnak Váradon...

- Hanem például hova kerülnek?

- Nos, én csak a sajátjaimról tudok biztos referenciákat. Az enyéim megnyerték a Miss Top Model of the World versenyt, továbbá ők képviselték Romániát Kínában, Egyiptomban, Koreában. Ugyancsak a mi modelljeink nyitották meg Kuwaitban a világ legnagyobb Chopard üzletét, ahol Adriana Karambeauvel, meg Christian Karambeuvel léptek fel. Milánóban a Voqub-on is a mi modelljeink voltak jelen.

- És ha jól tudom, te emellett még két másik tevékenységi területen is aktív vagy...

- A váradi képzőművészeti egyetemen tanítok, már 16 éve. Ott a divattal kapcsolatos oktatásban tevékenykedem. Emellett a váradi színháznak is dolgozom. Sok darabnak én készítettem a jelmezeket. Caragiale-darabtól a Fekete Péteren át, A producerekig, vagy éppen a nagy sikerű Hegedűs a háztetőig .Továbbá Temesváron az operában a Csárdáskirálynő című darabnak is dolgoztam, Korcsmáros György rendezővel, aki itthon pont a Hegedűst állította színpadra. A Csárdáskirálynő 2014-ben elnyerte az UNITER legjobb zenés darabjának járó díját, és a jelmezek a maguk kategóriájában jelölve voltak. Ami a jövőt illeti, már elkezdtem dolgozni a Marica Grófnő című darab jelmezein. És még Váradon a Don Quijote jelmezeit fogom hamarosan készíteni.

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!