Pénzügyminiszter: őszintén szólva kétlem, hogy kivonulnának a külföldi cégek Romániából

Pénzügyminiszter: őszintén szólva kétlem, hogy kivonulnának a külföldi cégek Romániából
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter úgy nyilatkozott péntek este, az adóügyi intézkedések elfogadására összehívott kormányülés után, hogy véleménye szerint nem fognak kivonulni külföldi vállalatok Romániából.

A pénzügyminiszter ezzel Sebastian Kurz osztrák kancellár kijelentésére reagált, aki pénteki, bukaresti látogatása során azt mondta a kormány által bejelentett adóügyi módosítások kapcsán, hogy nem aggódik az osztrák cégekért, de megtörténhet, hogy ezek ‘összepakolnak és elmennek’.

Teodorovici kijelentette, ő is részt vett a kancellárral folytatott megbeszélésen, ahol kifejtették az adóügyi módosítások okait, és az osztrák fél megértette a kormány döntését. ‘Őszintén szólva kétlem, hogy kivonulnának a külföldi cégek Romániából, mert Románia mégiscsak vonzó térség Európában. Önök is jól tudják, hogy más európai országokhoz képest számos érv szól amellett, hogy egy külföldi cég Romániában fektessen be’ – mondta a tárcavezető a sajtónak.

Darius Vâlcov, a miniszterelnök gazdasági tanácsadója ugyanakkor úgy nyilatkozott, akármilyen kis ország is Románia, mégis a második legnagyobb gázkitermelő az Európai Unióban, és a román bankpiacon a hozam az európai átlag háromszorosa. ‘Most tényleg azt hiszik, hogy valaki elmenne innen a bankszektorból vagy a gázkitermelők közül? Ne vegyék komolyan a fenyegetéseket, miszerint elmennek a külföldi vállalatok. Mi ezekkel a szektorokkal mind tárgyaltunk, és azt hiszem, karácsony és újév után kellemes meglepetésben lesz részük a románoknak’ – mondta Vâlcov.

‘Meddig kéne még elviselnie a román államnak, hogy egy vállalat, amelynek 3,2 milliárd lejes forgalma van, 10 csomag cigarettát fizessen profitadó gyanánt?’ – tette fel a kérdést a gazdasági tanácsadó.

Sebastian Kurz osztrák kancellár úgy nyilatkozott pénteken romániai látogatása alkalmával a kormány által bejelentett adóügyi módosítások kapcsán, hogy nem aggódik az osztrák cégekért, de megtörténhet, hogy ezek ‘összepakolnak és elmennek’.

‘Én nem aggódom az osztrák cégekért, mert tudom, milyen osztrák cégek fektettek be itt Romániában. Nagy cégekről van szó, mint például az OMV vagy az Erste Bank, olyan vállalatok, amelyek számos államban tevékenykednek, Románia csak kis részét teszi ki a tevékenységüknek. Megtörténhet, hogy összepakolnak és elmennek, de őszintén szólva nem aggódom értük. Ha valamiért aggódnék, az a román gazdasági közeg lenne, Románia mint befektetési közeg, mert ha jól értettem, ezen ötletek bejelentése után történtek dolgok a román tőzsdén, befektetők léptek vissza’ – mondta Kurz a Klaus Iohannis államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Kifejtette, a beruházók visszalépése a munkahelyek elvesztését is maga után vonja, ezért olyan adóügyi intézkedéseket tanácsos hozni, amelyek ‘nemcsak jól hangzanak, hanem hatásosak is’, és nem veszélyeztetik a munkahelyeket.

‘Az osztrák kormány nem mondja meg ezeknek a cégeknek, hogy mit tegyenek, szabad cégek a szabad piacon, önállóan döntenek. A világ piaca nagy. (…) Az említett cégek nincsenek egyik vagy másik országhoz kötve, habár nyilván a kezdvező politika vonzza a válallatokat és a befektetéseket, ha pedig bizonytalan az adóügyi helyzet, amikor bizonyos dolgokat megpróbálnak erőltetni, akkor változik a helyzet. Ezt nem én döntöm el’ – jelentette ki pénteken a kancellár.

Látogatása után, péntek este a kormány elfogadta az adóügyi módosításokra vonatkozó sürgősségi rendeletet. Ezek közt szerepel többek közt, hogy három évre befagyasztják a háztartási fogyasztókkal szemben alkalmazott gáz- és villamosenergia-árakat, a banki aktívákat megadóztatják 2%-nál magasabb bankközi hitelkamatláb (ROBOR) esetén, az energetikai vállalatokra az üzleti forgalom 2%-ának megfelelő, a távközlési vállalatokra az üzleti forgalom 3%-ának megfelelő, a szerencsejátékokkal foglalkozó cégekre pedig az üzleti forgalom 2%-ának megfelelő adót vetnek ki.

Az intézkedések 2019. január elsejétől lépnek életbe.

www.agerpres.ro