Pénzelosztásról döntöttek

Pénzelosztásról döntöttek
A PSD-párti tanácsosok ellenszavazata mellett döntötte el a Bihar megyei tanács, hogyan osztja el a települések között az áfa és a jövedelemadó 20 százalékából származó összeget.

Amint Ioan Mang szociáldemokrata párti megyei tanácsos előrebocsátotta, örült volna, ha a tanács jelenlegi vezetősége tiltakozását fejezi ki, ugyanis négy éve nem volt példa arra, hogy csupán 23 millió lejt kapott volna. Azt is megjegyezte: a települések 27%-a csak az összeg elenyésző részét kapja, ez „a Bihar megyeiek nagy részének semmibevételével azonos”. Nyolc éve bevett szokás, folytatta, hogy az ellenzéknek nem jut pénz, vagy csak nagyon kevés, „remélem, a helyhatósági választások nyomán megszűnik ez a praktika. Ezért mi nemmel szavazunk”. Cornel Popa megyei tanácsi elnök megjegyezte: a polgármesteri hivatalok kérvényei több mint 535 millió lejre vonatkoztak, ehhez képest 23,09 millió lejt kellett elosztaniuk. „Megjegyeztem az Ön üzenetét, akkor szavazzunk” – mondta. A tanácsosok a tizenkét PSD-párti képviselő kivételével, akik nemmel szavaztak, egyetértettek a tervezettel.
E szerint az áfa 20 százalékából 20 ezer és 200 ezer lej, a jövedelemadó 20 százalékából pedig 25 ezer és 550 ezer lej közötti összeg jutott a településeknek. Néhány példa: Érábránynak 200 ezer lej jut vízhálózat és utcák, továbbá a helyi tanács és a polgármesteri hivatal székhelyének felújítására; Robogánynak 300 ezer lejt szavaztak meg, Szombatságnak 40 ezer lejt, Szentmártonnak 400 ezer lejt, Vaskohsziklásnak 800 ezer lejt, Élesdnek pedig 695 ezer lejt.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter