Pénz és idő kérdése az állatkert bővítése

Pénz és idő kérdése az állatkert bővítése

Nagyvárad – A Nagyváradi Állatkert nem felel meg az európauniós normáknak. Ezt már Románia UE csatlakozása előtt is tudták, de bővítésére az első lépést csak most teszik meg.

Calin Mocan a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója egy sajtótótájékoztatón elmondta, hogy az Állatkert és a Város vezetőségét már többször felszólították: vagy korszerűsítik az Állatkertet, vagy bezárják, mert az EU normákkal egybehangolt román törvények szerint sem tarthatnak állatokat ilyen kis területen. Határidőt is adtak, de ezt senki nem vette figyelembe. Kisebb felújítások történtek ugyan, de például az oroszlánketrec még mindig szűk, és egyébb gondok is vannak bőven. Szerinte nem szükséges egy állatfajtából többet is tartani. El kell adni más állatkerteknek, és a befolyt pénzből elvégezni a megmaradt állatok életterének a felújítását.

A legjobb megoldás Calin Mocan szerint az lenne, ha bővítenék az állatkert területét, új ketreceket építenének, vagy kiköltöztenék a csatári erdőbe esetleg átengednék egy magánvállalkozónak, ha a Városnak nincs pénze és területe a bővítésre. Lucia Varga környezetvédelmi államtitkár nemrég megigérte, hogy állják az Állatkerttel kapcsolatos költségek 75 százalékát, ha a Város hozzálát a korszrűsítéshez. A korsszrűsítést vagy bezárást nemrég a prefektus is elrendelte. A polgármester erre november 14-én 12 órára soron kívüli tanácsülést hívott össze, melynek egyetlen napirendi pontja van: Az állatkert korszrűsítésével járó költségek 25 százalékának megszvazása.

Mihai Groza alpolgármestertől megtudtuk, hogy a jelenlegi 3,7 hektáros területet 6 hektárra kell kiterjeszteniük. Nem érti, hohgy miért éppen hat hektárra, mert tanulmány nem készült, így nem tudni, hogy milyen alapon találták ezt ki, de az állatkert bezárásáról, vagy elköltöztetéséről hallani sem karnak. Szerinte az elköltöztetés csak annak juthat eszébe, aki telekbizniszben érdekelt. A terjeszkedéshez a jwelenlegi helyen is van telek, de az nem a városé, hanem a RER Ökológiai Szolgáltató Vállalaté, s azt még át kell utalni az Állatkertnek. Meg persze a pénz. Ha 14-én meg is szavazzák a tanácsosok a Város 25 százalékos hozzájárulását a költségekhez, az a terület bekerítésén kívül alig többre lessz elég. A többi pénz átutalásáról még nem született kormányhatározat. Igaz a prefektus sem jelölt ki pontos határidőt. A rendeletben az áll, hogy a legrövidebb idő alatt kell intézkedni, s az első lépést most megteszik, mondta Mihai Groza alpolgármester.

Albert Ferenc