Péntektől Szatmáron is látható a képernyőkön a GSP Tv

Péntektől Szatmáron is látható a képernyőkön a GSP Tv
Szombaton kezdődik a román labdarúgó I. Liga 2008–2009–es idénye. Mint ismeretes, a FC Argeş, a Szászmedgyesi Gaz Metan, a Brassói FC valamint a CS Otopeni a négy új csapat az élvonalban.

Újdonság az is, hogy idéntől új televíziós csatornák közvetítik a mérkőzéseket: az Antena 1 mellett a GSP Tv–n nézhetjük a találkozókat. Megérdeklödtük, Szatmár megyében az rds és a Digi Tv előfizetők is láthatják majd az új adót, ezeket már pénteken beiktatják a szolgáltató csatorna–kinálatába. „A GSP Tv 1–es, 2–es, 3–as és 4–es csatornáján lehet majd követni az egy időben kezdődő mérkőzéseket, mind a négy fogható majd a megyében is – mondta a szolgáltató közönségszolgálat munkatársa. – Amikor nem lesznek mérkőzések, akkor ugyanaz a műsor látható mind a négy csatornán” – tette hozzá. Azt viszont nem lehet tudni, mely adók helyét veszik át a csatorna–programban a GSP Tv–nek a négy adója.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .