Pénteken szállott fel először a Senki madara

Akt.:
Tori, a darumadárból lett lány magányos tánca a színpadon. Fotó: Facebook/Nagyvárad Táncegyüttes
Tori, a darumadárból lett lány magányos tánca a színpadon. Fotó: Facebook/Nagyvárad Táncegyüttes
A Nagyvárad Táncegyüttes pénteken este mutatta be Tóth Tünde rendezésében a Senki madara című előadását, mely Szabó T. Anna japán legendán alapuló meséjét dolgozza fel. A látványvilágban gazdag, igényes produkció nagy sikert aratott a premieren.

A párhuzamok előadása a Senki madara, amelyben a különböző síkokat egymásra vetítő játéka már a darab kezdetén megjelenik: a függöny előtt várakozó Trabalka Cecília (m.v.) és Brugós Sándor Csaba Beckett Godot-ra várva című drámáját idézik meg alakjukkal és szövegükkel is, ezáltal egy külső művészi világot állítanak párhuzamba a függöny felgördülése után megjelenülő mese világával. A darabban Trabalka Cecília egyfajta narrátor, egyben showmester, aki kapcsolatot teremt a közönségnek, valamint az előadásban megjelenő alakoknak a világa között. Ebben az egyszerre kívülről szemlélt és egyben megjelenített mesevilágban újabb párhuzamok bontakoznak ki: a puszta és a nagyváros, a magyar és a japán kultúra, a magány és a szerelem, avagy kitaszítottság és elfogadás, az állatok és az emberek világa, a művészet és a mindennapi élettapasztalatok, élet és halál párhuzamai futnak végig a műben, melynek alaptörténete Szabó T. Annának egy keleti legendából merített meséje. Tátos, a magyar pásztorlegény és a darumadárból gyönyörű lánnyá változó Tori tiszta szerelme bontakozik ki a pusztában, ezzel szemben a nagyváros a meg nem értés, a felületesség, továbbá az érzelmek és a művészi érzékenység kizsákmányolásának a színtere.

Díszlet, jelmez, zene

Módfelett átfogó, mély érzelmi és gondolati síkokat megmozgatni, megjeleníteni kívánó kívánó darab tehát a Senki madara, amelyben Tóth Tünde rendezését Tőkés Imola, Györfi Csaba, valamint Brugós Sándor Csaba koreográfusok munkája teszi teljessé. A kettősséget a díszletek és a jelmezek is láthatóvá teszik (Rákay Tamás m.v., illetve Cristina Breteanu munkái), az előbbi közeg csiricsáré, színes, az emberi külsőségeket, a felületet megmutató látványelemeivel ellentétben a pusztai világban a letisztult egyszerűség, az ember és környezet lényegét mutató díszlet és jelmez dominál. Az előadás zenéjét a kortárs hazai színházi élet egyik legjelentősebb zeneszerzője, Cári Tibor komponálta, ezúttal is igényes munkát végezve. A párhuzam egyébként nemcsak magában a Cári Tibor komponálta, népzenei motívumokat felhasználó és a zenei áthallásokkal operáló muzsikában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a zenekar által előadott betétek mellett Trabalka Cecília modern hangulatú és hangzású, számítógépről bejátszott hangeffektusai és zenei motívumai egy egészen másfajta világ képzetét keltették. Így a Cári Tibor komponálta muzsikának és a modern zenei hangzásvilágnak az egymásba csúsztatásából rendkívüli értékű és hatású zenei anyag született.

Eklektika

A számos értékes, látványos, hatásos jelenet, zenei és táncos betét mellett meg kell állapítani azt, hogy a párhuzamok világa a megvalósítás során nem mindig ugyanolyan mértékben hatásos. A pusztai jelenetek költői szépségét ugyan valóban ellenpontozzák a nagyvárosi közegben játszódó jelenetek, de ez utóbbiak olykor elnyújtottak voltak, különösen az előadás első harmadában, fölöslegesen kizökkentve így a nézőt az előadás ritmusából. A darab kilépett a két említett világ határai közül, és a párhuzamokat olykor zavaró eklektikusság váltotta fel. Trabalka Cecília feladata végigvinni a vezérfonalat az előadáson, de túlságosan sokrétű és szerteágazó feladatkört kell ellátnia, hiszen szereplőként és mesélőként is jelen van a színpadon, ez utóbbi feladatkörében olykor gegekkel szórakoztatja a nagyérdeműt, vagy értekező előadást tart, máskor költeményt szaval, majd a mobiltelefonról olvasott információkat oszt meg a közönséggel, és még egy japán, vagy legalábbis annak hangzó verset is fordít a függöny előtt, nem is beszélve a már említett dj szerepköréről. Az eklektikusság jegyét viseli magán az az ötlet is, hogy a lány, Tori festegetése hol japán kalligráfia, hol pedig Jackson Pollockot idéző action painting volt, és a háttérben kivetített képek is kortárs művészetre utaltak, csakhogy a pusztai jelenetek letisztult közegében a kortárs művészet megidézése kissé erőltetettnek hatott. Az előadás egészét tekintve nem tűnt szükségszerűnek egy kisgyermek szerepeltetése, amit ugyan a néző beleilleszthetett az előadás bő merítésű művészi koncepciójába, ellenben a színpadi művet lezáró összegzés gondolatait az ő szájába adva előadatni kifejezetten hatásvadász melléfogásnak éreztem. Költészet, népzene és modern zene, kortárs művészet, pop-kulturális gegek, mítosz, legenda, kultúrák ötvözésének értékes, szép pillanatokban, emlékezetes jelenetekben gazdag, de nem teljesen összeálló elegye volt a Nagyvárad Táncegyüttes Senki madara, ami ha nem is tökéletes, de nem a senkié, hanem a közönségé, amelyik a bemutatón hosszas vastapssal becsülte meg az alkotást és az alkotókat.

Pap István



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .