Pénteken nyílik a városi strand

Pénteken nyílik a városi strand
Nagyvárad – Pénteken megnyitja kapuit a városi strand. A nyugdíjasok hétköznap továbbra is ingyenesen látogathatják a létesítményt. Egy felnőttjegy 9 lejbe, egy kedvezményes jegy pedig 4 lejbe kerül.

Pénteken, április 29-én nyílik a városi strand Nagyváradon. Kedden Anton Florentin ügyvezetőtől érdeklődtünk milyen felújításokra került sor az utóbbi időszakban a fürdőhely négy hektáros területén és milyen díjszabásokra számíthatnak majd a látogatók. Megtudtuk, hogy minimális karbantartási munkálatokat végeztek a strandon. Eltávolították a téli hideg miatt tönkrement csempéket és új fedőréteggel helyettesítették azokat. Ahol szükséges volt, a sétányok burkolatait is kicserélték. Az adminisztratív épületeket és mellékhelyiségeket kimeszelték, a füves területeket lenyírták, és kimázolták a medencéket is. A napokban, illetve legkésőbb jövő héten elvégzik a fák megmetszését is. A beruházások összértéke mintegy 10 ezer lejre tehető, ami azt jelenti, hogy a tavalyhoz képest ezer lejjel kevesebbet költöttek a karbantartásra.

Alig drágítottak

Az árakra vonatkozóan Anton Florentin elmondta, hogy egy felnőttjegy 9 lejbe kerül, míg a gyerekek és egyetemisták 4 lejért válthatnak belépőt. A nyugdíjasok keddtől péntekig ingyenesen látogathatják a létesítményt, míg hétvégenként 4 lejt kell majd fizetniük. A napi jegyek egyébként csak 1 lejjel emelkedtek a tavalyhoz képest. Havi bérletet is lehet majd váltani 78, illetve 36 lejért. Különböző szórakozási lehetőségek adottak a strand területén. A látogatók számára öt fürdőmedence áll rendelkezésre, ebből egy gyermekmedence (amit kizárólag 14 év alatti gyerekek használhatnak), egy pedig úszásra alkalmas hideg vizes medence (amit csak kánikula idején töltenek fel). A fürdőzésen kívül lehetőség van röplabdázni, kosarazni, láb-teniszezni, asztaliteniszezni, csúszdázni, ugyanakkor öt vendéglátóipari egység választékából lehet válogatni. A felnőtt-medencék vizét kétnaponta, míg a gyermekekét naponta cserélik. Idén is – hétfő kivételével – naponta 8 és 18 óra között lesz nyitva a Körös bal partján fekvő fürdőhely. A fürdőzök épségére egy vízimentő és két egészségügyi asszisztens fog felügyelni a nyitvatartási idő alatt. Egyébként azért nem volt időszerű a nagyobb szabású korszerűsítési munkálatok elvégzése, mert a strand területén épülne fel a Nymphaea üdülőközpont. Ezzel kapcsolatosan annyit sikerült megtudnunk, hogy a befektetők már terepszemléztek a helyszínen.

Mészáros Tímea

Címkék: ,