Pénteken bemutató: A sevillai borbély Nagyváradon

Pénteken bemutató: A sevillai borbély Nagyváradon
Beaumarchais A sevillai borbély című vígjátékának bemutatójával (október 19., péntek 19 óra, Szigligeti-bérlet) elkezdődik a 2012-2013-as évad bérletes előadásainak sorozata a nagyváradi Szigligeti Színházban.

Az előadást Zakariás Zalán, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti vezetője rendezi, a jelmezeket Kiss Zsuzsanna tervezte, az előadás zenéjét és díszletét Csiki Csaba jegyzi. A főbb szerepekben Kardos M. Róbertet, Dobos Imrét, Tóth Tündét és Dimény Leventét láthatja a közönség.

Nagy vígjátéki hagyománya van a gazdáját segítő okos szolga vagy egyéb közember figurájának – ide sorolódik az előítéleteket kijátszó, talpraesett borbély, Figaro is, aki Almaviva gróf és a szép polgárleány, Rozina szerelmét segíti diadalra. A maga korában Beaumarchais A sevillai borbélyt csak hosszas viták és harcok után, 1775-ben tudta bemutatni. A korabeli közönség ízlését ugyanis sértette a plebejus főhős szabadszájúsága, cselszövései, egész egyénisége és bántónak találták a klasszicista színjátszás szigorú szabályainak felrúgását is. Ennek ellenére a formabontó, szellemes komédia győzött, és nagy sikert aratott.

Zakariás Zalán rendezőt évek óta foglalkoztatja Beaumarchais; szerinte a szerző gazdag élettapasztalata megmutatkozik műveiben is, nem véletlen, hogy már első darabjában – jóval Molière előtt – komoly jellemábrázolással és történetbonyolítással találkozhatunk. A szerkesztését tekintve is elsőrendű mű több mint komédia: ellentmondások, túlzások, a mértéktelenség jelenléte egyféle önkritikus, szatirikus színrevitel fele nyitnak utat.