Pedagógusok fizetés nélkül

Akt.:
Pedagógusok fizetés nélkül
Akár több ezer is lehet azoknak a Bihar megyei pedagógusoknak a száma, akik május-június óta nem kaptak fizetést, tudatta Ioan Ţenţ tanügyi szakszervezeti vezető a pénteki sajtótájékoztatón.

A 177 Bihar megyei tanintézet közül 129 a felbecsült évi költségeinél kevesebb pénzből kell gazdálkodjon, tizenhét tanintézet a szükséges összegnek kevesebb mint hetven százalékával rendelkezik. Amint Ioan Ţenţ, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség (FSLI) Bihar megyei vezetője elmondta, mindez a „per capita” kifizetési rendszer miatt történt, amely szerint a tanintézetek a gyerekek számától függően kapnak pénzt. Értelemszerűen főleg a vidéki iskolákat érinti ez hátrányosan, ahová kevés gyerek jár, egyes ilyen iskolákban-óvodákban már május óta nem kaptak fizetést az alkalmazottak.

Nem igazságos

Ţenţ szerint a módszer nem jó, minden tanintézet a sajátosságaitól függően kellene pénzt kapjon, „nem lenne igazságos, hogy ha egy gyerek a hegytetőn lakik, akkor ne járhasson iskolába”. Ráadásul egy új rendelkezés szerint az egyik évharmadról maradt pénzt nem használhatják fel a következő évharmadban. „Bízom benne, hogy a költségvetés kiegészítés ezt megoldja, hiszen nem lehet több ezer embert fizetés nélkül hagyni” – mondta Ţenţ.

Amint a pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, tavaly ilyenkor a kormány rengeteget ígért, ebből viszont nem valósult meg szinte semmi. Bár nyitott a tárgyalásra, mindez csak felszín, valójában nem változtat semmit, tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Felkészületlenül

Egy másik gond az, hogy az iskolák vezetőtanácsi tagjainak többségi jelenlétére van szükség minden egyes döntés meghozatalához – emiatt vagy illegális módon határoznak, vagy egyáltalán nem döntenek semmit. A szakszervezet egyetértett azzal, hogy a vezetőtanácsi tagok egyharmada az önkormányzat, egyharmada a szülők, egyharmada pedig az iskola képviselőiből álljon, de az egyszerű, nem vagyonügyi jellegű döntések esetén szerinte elegendő kellene legyen a jelenlévők többségének a szavazata.

A készülő fizetési rendszerrel is gondok vannak. Ioan Ţenţ szerint a hazai társadalom még nincs felkészülve arra, hogy a pedagógusok a fix fizetés mellett egy olyan összeget is kapjanak, melyről az adott tanintézet vezetője dönt, mivel fennáll annak a veszélye, hogy ezt a pénzt preferenciálisan fogják kiosztani. „Még nem számoltuk fel a sógorkomaságot, nem tudom, hogy a román társadalom fel van-e készülve egy ilyen törvényre” – mondta az érdekvédelmi megbízott.

Politikai kritériumok

A is elhangzott, hogy míg a tanügyet folyton „nyomorgatják” a posztok állandó csökkentésével, más kategóriájú állami alkalmazottak száma egyre nő, léteznek az országban olyan polgármesteri hivatalok, ahol az alkalmazottak alig férnek egymástól. Egy másik elégedetlensége a szakszervezetnek az, hogy nemcsak a főtanfelügyelőket és a főtanfelügyelő helyetteseket, de a szaktanfelügyelőket és az iskolaigazgatókat is politikai kritériumok szerint nevezik ki, illetve váltják le. Mint hozzátette, Bihar megyében nem annyira rossz a helyzet, mint másutt, bár a jelenség itt létezik. Némiképp összefügg ezzel, hogy jelen pillanatban kivétel nélkül mindegyik tanfelügyelő és igazgató megbízottként foglalja el a posztját, azaz bármikor elvesztheti állását. A tanügyi érdekképviselet kérte, hogy dolgozzák ki és ültessék gyakorlatba mihamarabb a versenyvizsgák metodológiáját.

Neumann Andrea