Patthelyzet van Szentjobbon

Zatykó Gyula (balra) és Csomortányi István a tájékoztatón. A szerző felvétele
Zatykó Gyula (balra) és Csomortányi István a tájékoztatón. A szerző felvétele
Újabb választást szeretne kieszközölni az EMNP Szentjobbon, ahol számukra sem megfelelő eredményt hozott az önkormányzati választás.

Aktívan beállt a Fidesz-féle magyarországi kvótás népszavazás mögé az Erdélyi Magyar Néppárt. Az utóbbi itt népszerűsíti az ottani referendumot. Az EMNP alelnöke, Zatykó Gyula csütörtöki váradi tájékoztatójukon elmondta: az október 2-i magyarországi referendumon az is szavazhat, aki külhoni magyar állampolgár, és felvetette már magát a szavazói névjegyzékbe. Aki még nem regisztrált, az még megteheti, a valasztas.hu oldalon is, de az EMNP irodáiban is segítséget adnak. Végül minden érintett postán kapja meg majd a szavazólapot, és úgy is küldheti vissza. Az érdekelt politikai erők célja most az érvényességi küszöb elérése, mert ha ez meglesz, az már nem kérdés, hogy az ő táboruk szavazatai lesznek többségben. Ugyanakkor a népszavazásnak semmiféle jogi értéke, hatása nincs, csak politikai – jegyezte meg a politikus is.

Gondok Szentjobbon

Egy sokkal helyspecifikusabb esetről beszélt a tájékoztatón Csomortányi István, az EMNP megyei szervezetének vezetője. Szentjobbról van szó, amely azon kevés helyek közé tartozott, ahol a legutóbbi választáson az EMNP és az RMDSZ ugyanazt a jelöltet támogatta. Aki végül mégsem nyert, hanem az eddig elöljárót, a volt RMDSZ-es, de most függetlenként indult Molnár Józsefet választották újra. Csomortányi szerint Molnár immár a magyarok és a románok megosztottságát kihasználva, vegyes voksokkal nyert, „félrevezetések árán”. Ráadásul „ő még RMDSZ-es korában kezdettől fogva zaklatta az ott még akkor alakuló EMNP embereit”. Közben a helyi tanácsban az alpolgármester megválasztása kapcsán patthelyet adódott a pártok között, így a testület működésképtelen. Az EMNP szerint „minden baj forrása a polgármester”.

Ezért Csomortányiék úgy döntöttek, a hatóságokhoz fordulnak. Molnár József ugyanis egyszerre a helyi közbirtokosság vezetője, és polgármester is – ami az EMNP szerint hivatali összeférhetetlenség, hiszen például polgármesterként ő maga ad ki magának papírokat, amit közbirtokossági elnökként használ. „Sajnáljuk, hogy az RMDSZ hosszú ideig tűrte ezt” – fogalmazott Csomortányi, aki hozzátette, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséghez (ANI) fordultak – épp a sajtótájékoztató napján. Úgy vélik, ha az ANI kimondja az összeférhetetlenséget, hosszabb (akár több éves) folyamat indulhat el, és végül megfoszthatják a polgármesteri tisztségtől Molnárt. Ha így lesz, új polgármester-választás jöhet. Ugyanakkor új helyi tanácsi választást is szeretnének elérni. Ez még bonyolultabb: ehhez támogató aláírások kellenek, majd népszavazás, ami kötelező érvényű, és új voksolás kiírását hozhatja, ha arra dől el. Csomortányi szerint nem kizárt, hogy ebbe is belevágnak.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter