Pásztoriskola Romániában

Pásztoriskola Romániában
Románia első pásztoriskoláját hozzák létre a Brassó megyei Fogarason, ahol szakszerű képzés nyomán lehet majd elsajátítani a nyájterelés rejtelmeit.

Gabriel Vaju, a brassói kereskedelmi kamara vezetője a román médiának elmondta: a pásztormesterséget hivatalosan is elismerik Romániában, ugyanakkor nem létezik iskola, ahol a szakmát alaposan ki lehet tanulni. Romániában a pásztorkodás ősi foglalkozásnak számít, viszont a szakképzés ötlete most külföldről származik. Vaju elmondta: egy franciaországi konferencián azt hitte, hogy nem értett jól valamit, amikor az egyik résztvevő “ötcsillagos”, vagyis képzett pásztorként mutatkozott be.

A kereskedelmi kamara vezetője szerint például olyan ismereteket oktatnak majd a tanintézményben, hogy miként kell idomítani a pásztor legfőbb segítőtársának számító kutyát ahhoz, hogy az képes legyen vészhelyzetben is összeterelni a nyájat.

Romániában még mindig elég sokan űzik ezt az ősi mesterséget. Az ország EU-csatlakozása után a pásztorok kongresszust is tartottak, amelynek fő témáját az állati eredetű termékek forgalmazására vonatkozó uniós szabványok képezték. A pásztorok százai ugyanis megélhetésüket féltik a szigorú előírások teljesítésének nehézségei miatt. Az iskola létrehozása részben talán hozzásegíthet problémáik megoldásához.