Pártmutyizós áldemokrácia?

Simon Adrian, a Pro Demokrácia Egyesület váradi vezetője
Simon Adrian, a Pro Demokrácia Egyesület váradi vezetője
Nagyvárad- Pártmutyizásokat sejtenek a Pro Demokrácia Egyesület helyi vezetői amögött, ahogy az önkormányzatnak alárendelt állami társaságok igazgatótanácsi tagjait kiválasztják. Íme a részletek.

 

A civil szervezet Kanonok sori székhelyén tartott hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Simon Adrian, a Pro Demokrácia Egyesület váradi vezetője részletesen ismertette, hogy miként utasították vissza az önkormányzatnak alárendelt legnagyobb öt társaság (a Vízművek, a Hőerőmű, a Helyi Közszállítási Vállalat, a Közterület-fenntartó Zrt., illetve az Eurobusiness ipari park) igazgatótanácsi tagságát érintő pályázatát. Kifejtette: értesülve az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendeletről, több ismerősét, barátját is arra buzdította, hogy őhozzá hasonlóan pályázzanak, s ennek megfelelően többen is letették a szükséges számú formanyomtatványaikat és az önéletrajzaikat az ezzel megbízott fejvadász cégnél, melyeket állítása szerint iktattak is. Meglepetésére azonban később egy e-mail kapott, melyben a projektmenedzser a tudtára adta, hogy a dokumentációját nem fogadták el, mivel hiányos volt, nem volt a műszaki ajánlatnak megfelelő szándéknyilatkozat. Simon Adrian értesülései szerint a 67 jelentkező közül kilencen jártak hozzá hasonlóan, így végül a 31 igazgatótanácsi helyre 58 pályázatot fogadtak el, ami azt jelenti, hogy a legtöbb esetben még ketten sem pályáznak egy-egy helyre.

Nincs beleszólás

Az elmondottakkal kapcsolatban a Pro Demokrácia Egyesület helyi vezetője több dolgot is sérelmez. Már magát a sürgősségi kormányrendeletet problematikusnak tartja, hiszen azt írja elő, hogy országos lefedettségű médiatermékekben kell meghirdetni a pályázási lehetőséget, így a reklámok olyan napilapokban jelentek meg, melyeket csak egy szűk réteg olvas. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a hirdetések az érintett vállalatok honlapján csak azt követően tűntek fel, hogy ő a pályázási szándékát egy sajtókonferencián bejelentette, egyes társaságok weblapján pedig még mindig nincs közölve a hirdetmény, bár a jelentkezés határideje szeptember 27-én lejárt. Értesülései szerint a pályázók közt olyan személy is akad, aki egy párt nevében jelentkezett, ezért pártmutyizásokat sejt a háttérben, vagyis azt gyanítja, hogy végül az igazgatótanácsi tagok kétharmada valamilyen párt támogatását fogja élvezni. Úgy fogalmazott: miért volt szükség erre az egész cirkuszra, látszatdemokráciás színjátékra, ha végül a civilek úgysem szólhatnak majd bele a vállalatok igazgatótanácsainak kezdeményezéseibe. Azt ígérte: nyomon követi a fejleményeket, s előfordulhat, hogy bíróságra viszi az ügyet, noha nem ez a célja.

Ciucur Losonczi Antonius