2012.02.1 20:27; Frissítve: 2012.02.1 20:27


Parlamenti sztrájkot hirdetett Romániában az ellenzék

Bukarest, 2012. február 1., szerda (MTI) – Parlamenti sztrájkot hirdetett a román ellenzék szerdán, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra, amelynek a lemondását követeli.

A bukaresti törvényhozói testületben szerdán kezdődött meg a tavaszi parlamenti ülésszak, s a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) alkotta ellenzéki Szociálliberális Szövetség (USL) bejelentette: meghatározatlan időre sztrájkba lép.

Ez elsősorban azt jelenti, hogy az ellenzéki politikusok nem vesznek részt a parlamenti üléseken, csak a házbizottságban és a szakbizottságokban biztosítanak “minimális” jelenlétet.

Az USL vezetői azt remélik, hogy ezzel a lépéssel megbénul a parlament munkája, és a kormánykoalíció képtelen lesz folytatni a törvényalkotási folyamatot. A sztrájkot egyben jelzésértékű üzenetnek szánják, és továbbra is a kormány lemondását követelik.

Az ellenzék azt követően határozott a sztrájk mellett, hogy január elejétől utcai tüntetések vannak Romániában, amelyeket az egészségügy tervezett privatizációja robbantott ki. Kezdetben egész Romániában több mint tízezren vonultak utcára, azonban most már jelentősen megcsappant a tiltakozók száma.

A Demokrata Liberális Párt (PDL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta kormánykoalíciónak – amelyet a független és a nemzeti kisebbségek honatyái is támogatnak a parlamentben – szembe kell néznie a sztrájkon kívül azzal a nehézséggel is, hogy a szenátusban elvesztette egyfős többségét, miután Mircea Banias demokrata párti honatya kilépett a PD-L-ből, és az ellenzéki PC-be iratkozott át.

A hatalomban közben vita tárgyát képezi a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak emelése. A hét elején a koalíciós pártok felhatalmazták a kormányfőt, folytasson tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Bukarestben tartózkodó küldöttségével a bérek és nyugdíjak április 1-jétől való 5 százalékos emeléséről. A miniszterelnök egyelőre óvatosan nyilatkozott az emelés lehetőségéről, Traian Basescu pedig egyenesen ellenzi azt, arra hivatkozva, hogy nincs pénz erre a költségvetésben.

Az RMDSZ vezetői szerdán folytattak külön megbeszélést az IMF küldöttségével. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke elmondta: prioritás számukra a jövedelmek emelése, és meggyőződésük, hogy áprilistól vagy májustól növelni lehet a béreket és a nyugdíjakat.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Romániában 16 megyében okozott áradást a heves esőzés
Bukarest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Romániában 16 megyében okozott áradást a heves esőzés, ami miatt [...] tovább »
Leálltak a reformok Görögországban
Berlin, 2012. május 25., péntek (MTI) - Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós nemzetközi hitelprogramhoz [...] tovább »
A Gazprom lemond a Déli Áramlat Ausztriáig történő kiépítéséről
 Moszkva, 2012. május 25., péntek (MTI/ITAR-TASZSZ) - Az orosz Gazprom lemond arról, hogy a Déli Áramlat [...] tovább »
A gáz kétszerte gyorsabban drágult, mint a villany az EU-ban
Brüsszel, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második [...] tovább »
Csökkenti koszovói missziójának létszámát az Európai Unió
Brüsszel, 2012. május 25., péntek (MTI) - Megerősítette Hansjörg Haber, az Európai Unió polgári tervezési és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés